Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy évben kétszer is Oroszországba látogatna a Formula–1-es mezőny.
Nemrégiben új pálya épült Oroszországban, a Szentpéterváron található Igora Drive idén már vendégül látja a német túraautó-bajnokság (DTM) és a W Series mezőnyét, de Hermann Tilke, az aszfaltcsík tervezője szerint a Formula–1 fogadására is alkalmas lenne a helyszín.
Oroszországban már évek óta rendeznek F1-es nagydíjat, ám ezek helyszínéül a Sochi Autodrom szolgál. A verseny promóteri feladatait ellátó Rosgonki feje, Szergej Vorobjov a Liberty Media versenynaptárat érintő jövőbeni terveit kommentálta; szerinte igencsak komplikált helyzetet idézne elő, ha 22-ről 25-re növelnék a futamok számát.
„Évi 25 nagydíj nagyon megnehezítené a csapatok dolgát. A versenynaptár bővítése ugyanakkor elkerülhetetlen, mivel az F1 újabb futamot akar az USA-ban, valamint Dél-Afrikában és Ázsiában” – fejtette ki aggodalmát.
Leszögezte azonban, hogy egyelőre két Orosz Nagydíjra ne számítsunk – ellenben az előfordulhat, hogy Szocsi és Szentpétervár váltásban adjon otthont a rendezvénynek.
„Nem lesz még egy verseny Oroszországban, legalábbis nem azonnal. Ha az Igora Drive engedélyt kap F1-es futam rendezésére, lehetséges, hogy Szocsival rotálva rendezze a versenyt. Persze akár az is lehetséges, hogy két verseny is legyen egy szezonban, de a következő két-három évben biztos, hogy nem lesz így” – mondta az orosz Forbesnak.
Nem lenne új keletű az F1-ben, hogy rotációban rendeznének egy nagydíjat: 2008 és 2014 között a Hockenheimring és a Nürburgring váltották egymást éves szinten, mint a Német Nagydíj helyszíne.
Fotó: Mercedes Media Database
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal