Michelisz lett a legjobb magyar 2019-ben

Az Autósport és Formula Magazin szerkesztősége idén is elkészítette az 50-es listáját Magyarország autóversenyzőiről: a 2018-as „visszaesés” után újra Michelisz a csúcson.

16a9f81fd4f779eccd8037618f720c7c_1.jpg

Csütörtökön, a Bálna Budapestben rendezték a TOP50 Magyar Autóversenyző gálát, az est keretében amellett, hogy ismertették az Autósport és Formula Magazin éves kiadványait, az Autósport Évkönyvet, valamint a Száguldás és Cirkuszt – utóbbihoz az előszót a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff, a köszöntőt az Alfa Romeo F1-es pilótája, Antonio Giovinazzi írta –, bemutatták a legjobb ötven magyar autóversenyzőt is.

A lista első helyezettje Michelisz Norbert, a WTCR éllovasa lett – a díjat édesapja, Michelisz András vette át, a BRC magyarja ugyanis érthető okokból, a sepangi bajnoki döntő miatt nem tudott megjelenni –, a 35 éves versenyző az elmúlt öt évben már negyedjére vívta ki magának az elismerést, míg tavaly Herczig Norbert nyerte a díjat, akit ezúttal hatodikként rangsoroltak. Michelisz mögött Vincze Ferenc, az országos ralibajnokság győztese lett a második, Szabó Krisztián, a ralikrossz-vb 10. helyezettje pedig a harmadik.

Az Autósport és Formula Magazin tájékoztatása szerint a legjobb 50 magyar autóversenyzőt tartalmazó ranglista megalkotásakor a számszerű eredmény mellett fontos szempont volt, hogy az adott versenyző milyen sorozatban, mekkora mezőnyben, milyen technikával és milyen erős ellenfelekkel szemben érte el eredményét – írja a sorrend elbírálása kapcsán az MTI.

Több különdíjat is kiosztottak: az Év Női Autóversenyzője Keszthelyi Vivien, az Év E-versenyzője Bereznay Dániel, az Év Juniorja Benyó Máté, az Év Csapata a M1RA, az Év Szakágváltója Vincze Ádám, az Év Közönségdíjasa pedig Kiss Norbert lett. Életműdíjban részesítették a veterán F1-es szakíró Dávid Sándort, aki idén töltötte be a 82. életévét, míg a gála díszvendége, a Forma-1-es biztonsági autót csaknem 20 éve terelgető Bernd Mayländer Motorsport Szív-díjat kapott.

Formula.hu - Kövesd élőben a TOP50 Magyar Autóversenyző...

Kövesd élőben a TOP50 Magyar Autóversenyző gáláját!

Fotó: Frédéric Le Floc'h / DPPI (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4215352696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása