Újabb gyártó kötelezte el magát az ETCR iránt

Megérkezett a negyedik fecske is az elektromos túraautó-bajnokságba.

unnamed_20.jpg

Idáig három gyártó – a Cupra, a Honda és a Hyundai – mutatott érdeklődést az ETCR felé, pénteken viszont egy negyedik is bejelentette, hogy csatlakozik a 2020-ban induló elektromos bajnoksághoz. Nevezetesen az Alfa Romeóról van szó; a Romeo Ferraris közleményben tudatta, hogy az olasz márka Giulia modelljéből épít ETCR-autót.

A Romeo Ferraris segítségére a Hexathron Racing System lesz.

unnamed_1_13.jpg

„Miután az Alfa Romeo Giulietta TCR-rel elértük azokat a legjobb eredményeket, amiket egy miénkhez hasonló privát csapat el tud érni, merész vállalkozásba kezdünk az ETCR-koncepcióval” – fogalmazott Michela Cerruti, a Romeo Ferraris operációs igazgatója.„Hiszünk benne, hogy az elektromosságé a jövő, és nemcsak az autók, hanem a motorsport világában is. A mérnökeink már dolgoznak a projekten, ebbe a kalandba mégis később fogunk bele, mint azok a nagy autógyártók, akik már elkötelezték magukat az elektromos versenyzés iránt, méghozzá több erőforrással, mint mi. Ennek ellenére mindent megteszünk annak érdekében, hogy méltóak maradjunk a hírnevünkhöz.”

Az 1965-ben alapított csapat által épített, az Alfa Romeo Giulietták évek óta húzzák az igát különféle TCR-bajnokságban, köztük a túraautó-világkupában (WTCR) is.

Fotó: Romeo Ferraris

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8215342174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása