F1: Verstappen szerint Rosberg az új Villeneuve

A Red Bull versenyzője alaposan kiosztotta 2016 Forma-1-es világbajnokát, Nico Rosberget – sőt, a holland egyenesen azt tanácsolta a németnek, hogy inkább folytatnia kellett volna a versenyzést ahelyett, hogy videók készítésével és véleményformálással keresi a kenyerét.

ap-1q5pkgbm12111_news.jpg

Nico Rosberg a 2016-os Forma-1-es idény végén, öt nappal világbajnokká koronázását követően jelentette be visszavonulását, a versenyzéshez pedig azóta sem tért vissza. Ellenben egyre gyakrabban bukkan fel a paddockban televíziós szakértőként – többek között a Sky Sports F1 kötelékében is –, illetve YouTube-csatornáján is rendre hangot ad véleményének.

A Belga Nagydíjat követően sem tett másképp, Rosberg legújabb „kiszemeltje” Max Verstappen volt, aki azok után, hogy a tavalyi magyarországi kiesése óta minden futamot a legjobb öt között fejezett be, a múlt heti versenyen már az első kört sem tudta teljesíteni, mivel a rajtnál ütközött az Alfa Romeo versenyzőjével, Kimi Räikkönennel.

„Visszatért a régi formájához, úgy tűnik, ismét túlságosan agresszív volt. Az is érhetetlen, hogy utána miért ment padlógázon a sérült autóval, amivel aztán ütközött… Semmi értelme nem volt” – fogalmazott legutóbbi vlogjában Rosberg, aki a Charles Leclerc-t elengedő Sebastian Vettelre is kitért; szerinte a német úgy viselkedett, mint a Ferrari korábbi nyíltan másodhegedűs pilótája, Rubens Barrichello.

ap-21g4xdez52111_news.jpg

Verstappen azonban nem díjazta Rosberg gondolatait, amiről a holland Telegraaf lapnak beszélt.

„Nem igazán érdekel, mit mond a csatornáin. Azt hiszem, ő az új Jacques Villeneuve. Azóta már lecsillapodott, de most úgy fest, Rosberg az, aki mindenáron vitás véleményekkel akar a figyelem középpontjába kerülni.

– nyilatkozta a Red Bull holland versenyzője, majd így folytatta mondandóját: „Így akarja nagyobb nézettséget generálni? Egyre gyakrabban csinál ilyet. Az év elején azt mondta, hogy nárcisztikus vagyok, ami elég kemény volt, lássuk be.”

„Talán több pénzt akar keresni a YouTube-csatornáján. Ha tovább versenyzett volna, azzal még több pénzre szert tehetett volna”

– tette hozzá.

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6715048694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása