F1: Még a nyári szünet előtt jön a Racing Point B-autója

ms1_4088.jpg

A silverstone-i gárda nem lát más kiutat a gödörből.

Hiába a tulajdonosváltás és az ebből adódó biztos anyagi helyzet, a 2019-es Forma-1-es szezon idáig messze a várakozásokon alul alakult a Force Indiából Racing Pointtá alakult csapat számára. A silverstone-i együttes jelenleg a 7. helyen tanyázik a konstruktőrök kiírásában, holtversenyben a Toro Rossóval és mindössze 3 ponttal előzve a Haast – az idény felénél eddigi legjobb eredményeként Sergio Pérez azerbajdzsáni hatodik helyét tarthatja számon, az előző három futamot pedig nullázással zárta.

Az Auto Motor und Sport értesülései szerint annyira égetővé vált a helyzet a Racing Pointnál, hogy egyedüli megoldásnak már csak a B-autót látják. A német lap arról cikkezett, hogy Pérez és csapattársa, Lance Stroll két részletben ugyanis, de még a nyári szünet előtt megkapja a legújabb fejlesztéseket – Németországban az autó hátsó felére kerülnek fel az újítások, míg az elülsőkre a Hungaroringen kerül sor.

„Minden vadonatúj lesz, kivéve az alvázat”

– nyilatkozta a változások kapcsán Andy Green, a csapat technikai igazgatója. Green hozzátette, hogy korábban – vagyis a tulajdonváltás előtt – ekkora volumenű változás elképzelhetetlen lett volna. Az AMuS úgy tudja, hogy a Racing Point autója esik át a legnagyobb változásokon az idei szezonban, főleg úgy, hogy a Racing Point technikai szakembere már arra is tett utalást, hogy a nyári szünet után újabb frissítések jönnek.

Fotó: Racing Point Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1614977532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása