Ismét rajthoz áll a Swift Cup Europe-ban Molnár Bendegúz

dsc_1928.JPG

Lengyelország után Szlovákiában is indul a GFS Racing Team színeiben a magyar versenyző.

Mondhatni, visszatér eddigi legnagyobb sikereinek vadászterületére Molnár Bendegúz, mivel a hétvégén ismét a Swift Cup Europe rajtrácsán láthatjuk viszont, ahol korábban kétszer lett bajnok a magyar és egyszer a nemzetközi értékelésben a sorozatban eltöltött három éve alatt.

Idén a kamionversenyzés világában folytatta pályafutását a 21 éves versenyző: igaz, végül nem tudott rajthoz állni a kamion Európa-bajnokságban, viszont az amerikai The Bandit Big Rig Series-ben igen. Az előző hétvégéig jól is alakultak a dolgok számára, mert egy győzelmet és két harmadik helyet szerzett, viszont a Salem Speedwayen elvették minden eredményét.

Péntek éjszaka pedig hivatalossá vált, hogy indulhat a Slovakia Ring-i versenyeken egy új, 1,4 literes turbómotorral szerelt Swifttel, a GFS Racing Team csapatával. A diósförgepatonyi lesz a negyedik állomás a Swift Cup Europe versenynaptárában, és a Hungaroring után zsinórban második alkalommal lesz a kamion Európa-bajnokság betétszériája.

ba63d0e3-75dd-41e2-922f-d5d1b8cfbe21_1.JPG

„Nagyon örülök a lehetőségnek, hogy a hétvégén ismét autóba ülhetek. Idén a szezonnyitón már volt lehetőségem rajthoz állni az új autóval, és sikerült is mindkét futamot megnyernem. Viszont azóta nem mentem vele. A többiek sokat gyorsultak, szóval meglátjuk, mennyire fogok tudni vissza rázódni.

Már nagyon várom, természetesen mindent bele fogok adni a hétvégén, hogy dobogós helyet tudjak szerezni. Köszönöm szépen a GFS Racing Team-nek és Burkus Egonnak a lehetőséget! Ha valakinek esetleg megjött a kedve kilátogatni a Slovakia Ringre, ahol egyébként a kamion-Eb betétfutama leszünk, akkor mindenképp várjuk a GFS sátrában is egy találkozásra”

– nyilatkozta az előtte álló hétvége kapcsán Molnár, aki az első, poznani hétvégén mindkét versenyt megnyerte.

Egyébként kemény csata zajlik az Európa-bajnoki címért, mert a listavezető Lengyel Ádám mögött csupán 3 ponttal van elmaradva a lengyel Jan Antoszewski és tízzel az osztrák Max Wimmer. A magyar összetettet utcahosszal vezeti Lengyel, 49 pontos fórral rendelkezik a még az 1,6 literes, régebbi technikát használó Körmöczi Balázzsal szemben.

A szlovákiai hétvége programterve:

2019. július 5., péntek

  • 08:45-09:15: Első szabadedzés
  • 13:40-14:10: Második szabadedzés

2019. július 6., szombat

  • 10:10-10:55: Időmérő edzés
  • 15:20-16:10: Első futam (25 perc + 1 kör)

2019. július 7., vasárnap

  • 09:40-10:30: Második futam (25 perc + 1 kör)

Nyitókép: Burkus Dávid Photography

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1614926598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása