WTCR: Beleszeretett a túraautózásba az Alfa Romeo felfedezettje
Exkluzív interjú Kevin Cecconnal

Tavaly Szlovákiában köszönthettük először a túraautó-világkupa paddockjában Kevin Ceccont. A formulaautózásban egészen az Auto GP bajnoki címig és a GP2-es dobogóig eljutó olasz leigazolása sokakat meglepett akkor, de azóta Ceccon már többször is bebizonyította, hogy nem tett rossz lóra az Alfa Romeo, amikor őt választotta a tapasztalat hiányának ellenére is.

img_0157.jpg

Ha szigorúak akarunk lenni, nincs egy éve, hogy Kevin Ceccon debütált a túraautó-világkupában, ugyanis 2018-ban a mezőny a nyár közepén tette tiszteletét a diósförgepatonyi pályán, leváltva a Team Mulsanne csapatánál a veterán Gianni Morbidellit. Pályafutása tizedik túraautós versenyét Suzukában meg is nyerte, és azon a hétvégén a második győzelem is csak egy 5 másodperces időbüntetés miatt úszott el.

Az idei év küzdelmesen indult a 25 éves olasz számára a marrakeshi nyitóversenyen elért 9. hely ellenére, azonban Szlovákiában – ahol tíz hónappal ezelőtt egy 6. helyet szerzett – kétszer is harmadikként zárt. A harmadik verseny leintését követően a 2011-es Auto GP-bajnokkal és a korábbi GP2-es és GP3-as pilótával beszélgettünk egy interjú keretében.

img_8776.jpg

Ceccon még egy éve sincs a WTCR-ben, máris egy győzelmet és további három 3. helyet számlál. | Fotó: Braking News Motorsport

– Egy éve itt, a Slovakia Ringen mutatkoztál be a WTCR-ben. Hogyan értékelnéd az azóta eltelt esztendődet?

„Elképesztő! Egyáltalán nem számítottam arra, hogy ennyire jól fog sikerülni. Nagyon boldog vagyok, és remélem, hogy ez egy hosszú pályafutásnak a kezdete.”

– Milyen érzés visszatérni arra a helyszínre, ahol minden elkezdődött, ráadásul úgy, hogy további sikereket értél el?

„Izgatottan vártam, hogy visszatérhessek Szlovákiába, mert ugyebár itt volt az első futamom a WTCR-ben. Látni akartam, hogy egy év távlatában mennyivel többre vagyok képes. És azt kell, hogy mondjam, hogy jó hétvégét zártam: kétszer is dobogóra állhattam, és ezzel magamnak és a csapatnak is értékes pontokat gyűjtöttem.

Mindezt főleg úgy, hogy előzetesen nem is számítottam arra, hogy ennyire elöl leszek. Pontszerzésekben reménykedtem inkább, de így most nagyon boldog vagyok.”

img_0241.jpg

Korábban formulaautókkal versenyzett az Alfa Romeo felfedezettje, aki elégedett mostani helyzetével. | Fotó: Braking News Motorsport

– Mennyire vagy elégedett az Alfa Romeo teljesítményével?

„Az Alfa Romeo Giulietta Veloce TCR egyre csak fejlődik. Ezt pedig a neve is mutatja, hiszen a „Veloce” annyit jelent olaszul, hogy gyors. Nem egy teljesen új autóról beszélünk viszont, de változtattunk az aerodinamikáján és a súlyelosztáson. Ezek nem annyira nagy módosítások, mégis egészen hatékonynak látszanak, mivel sokat javultunk.”

– Meglátásod szerint mely területeken kellene fejlődni ahhoz, hogy még jobb eredményeket érjetek el, akár a WTCR súlykompenzációtól és a BoP-től függetlenül is?

„A csapaton belül pontosan tudjuk, hogy miken kell javítanunk, de ezt sajnos nem árulhatom el. (nevet) Elsősorban úgy gondolom, hogy több tapasztalatot kell gyűjtenünk az autóval, valamint az új Yokohama-gumikkal. Minden egy kis finomhangolásra szorul.

Ellenben nem gondolom azt, hogy ezek az eredmények csak a BoP-nek vagy a súlykompenzációnak köszönhetőek. A Cuprák például ugyanis csak 10 kilóval nehezebbek nálunk, a Volkswagen 20-szal, amik még nem akkora különbségek. Nagyon jó munkát végzett a csapat, és a folytatásban is így kell csinálnunk.”

Az utolsó versenyen még Michelisz Norbit is megkergette a második helyért az alfás versenyző. | Fotó: Braking News Motorsport

– A folytatást illetően mik a várakozásaid?

„Nem tudom, mert a zandvoorti, a németországi és a portugáliai pályát sem ismerem. Így a következő három hétvégén kulcsszerepe lesz a szabadedzéseknek a felkészülésemben. Kemény lesz, és emiatt várom jobban az ázsiai szakaszát a bajnokságnak.

Úgy gondolom, Ázsiában erősek lehetünk, mert minden pályát ismerek, és az autót illetően is több tapasztalattal fogunk rendelkezni. Legalábbis ebben reményekedem.”

– A tapasztalataid alapján mik azok, amikben a leginkább különbözik a túraautózás a formaautózástól?

„Teljesen más a két világ, és egyikről a másikra átszokni sem könnyű. Jóval kevesebb az aerodinamika, több a súly, mindez pedig teljesen más vezetési stílust követel meg. Komolyabban igénybe vehetjük az ütközőket, nem kell vigyázni az első és hátsó szárnyakra. Az első lökhárítónkkal megtolhatjuk az előttünk haladót, és mások is taszigálhatnak téged hátulról. Abszolút más, de imádom a túraautózást.”

img_8805.jpg

A jövőjét is a túraautózásban látja Ceccon. | Fotó: Braking News Motorsport

– Bánod, hogy nem jutottál el a Formula–1-ig, és helyette inkább a túraautózás csúcsának számító WTCR-ben versenyezhetsz?

„Nagyon boldog vagyok ott, ahol most vagyok, és nem gondolok a múltra. Itt szeretnék maradni a jövőben is, mert az élvezem azt, hogy itt versenyezhetek, valamint azt, hogy minden versenyhelyszínre mosolyogva érkezem meg, és ez a legfontosabb számomra.”

– Szóval a folytatást is a túraautózás világában képzeled el?

„Igen, ez az elképzelésem. Ebben reménykedem, és ennek érdekében mindent meg is fogok tenni.”

Nyitókép: Braking News Motorsport

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8914831190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása