Nagy Norbi: „Piramis alakú szezon volt az idei”
Karácsonyi különkiadás 2018 - Exkluzív interjú Nagy Norbival

Felemás idényen van túl a Zengő Motorsport versenyzője, Nagy Norbert, aminek a fénypontja számára egyértelműen a Slovakia Ring-i dobogó volt. Az első WTCR-szezonja mellett beszélgettünk az autósport és az oktatás viszonyáról, de szóba került az autók iránt érzett szerelme is.

img_6175_1.jpg

2018-ban egy egyedülálló interjúcsomaggal ajándékozza meg Olvasóit a Braking News Motorsport a karácsonyi ünnepek alkalmából, aminek keretében szinte valamennyi, nemzetközi szinten is megfordult honfitársunk szemszögéből tekintünk vissza elsősorban az év magyar vonatkozású túraautós sikereire, valamint az egyéb történésekre. Sorozatunk negyedik részében Nagy Norberttel beszélgettünk.

Azok után, hogy 2017-ben ezüstérmes lett az ETCC-ben, az idei évre fellépett a túraautó-világkupa (WTCR) mezőnyébe a Zengő Motorsport színeiben Nagy Norbi. A 2018-as év aztán bizonyos hiányosságokból kifolyólag nem a várakozásoknak megfelelően alakult, de ennek ellenére volt egy olyan hétvége, amikor valóságos örömmámorban úszhatott a magyar csapat, miután a kemény munka Nagy Norbi második helye révén gyümölcsözőnek bizonyult – a budapesti születésű versenyző sikerének köszönhetően a 2015-ös katari WTCC-szezonzáró óta először ünnepelhetett világszintű dobogót a Zengő-csapat.

03718007_jeanmichellemeur24151.jpg

Szlovákiában bravúrosan ment Nagy Norbi, ami a Zengő Motorsport első világszintű dobogóját eredményezte 2,5 év után. | Fotó: Jean Michel Le Meur / DPPI (FIA WTCR Media)

– Hogyan értékelnéd a 2018-as szezonodat?

– Ez egy kicsit piramis alakú szezon volt. A piramis csúcsa a Slovakia Ring-i hétvége volt, utána érezhetően elfogytak a lehetőségeink arra, hogy jó teljesítményt tudjunk nyújtani: nemigen volt új gumink, az autó is elfáradt.

– Ennek ellenére láttál még valamilyen pozitívumot ebben a szezonban, leszámítva a szlovákiai második helyet?

– Új gumikkal futott körök hiányában nem tudtunk jó helyeken zárni az időmérőket, viszont a versenyen, amikor már a többiek is használt gumikon mentek, azt láttam, hogy tudjuk velük tartani a tempót, és akár még csatázni is tudtam. A versenytempóval tehát nem volt gond, ami pozitívum, hiszen nem alapvető bajok vannak, hanem azok a nagy problémák, amikről eddig is tudtunk: nincs új gumink, nem tudtunk elég kilométert megtenni – volt, hogy szabadedzést is kihagytunk. Ha ezek a dolgok meglettek volna, akkor biztosan tudtunk volna sokkal jobb eredményeket is elérni, mint ahogyan az volt az év első felében, a Slovakia Ring mellett a Hungaroringen például, ahol szintén a 10. hely környékén tudtunk menni.

img_5787.jpg

A Hungaroringen is szépen muzsikáltak a Zengő-Cuprák, igaz, akkor Szabó Zsoltinak jött össze a pontszerzés. | Fotó: Landek Norbert / Braking News Motorsport

– Az idei szezon folyamán egyszer-kétszer azt lehetett látni, hogy a szabadedzésen egészen jól alakultak a dolgok, aztán ismét egy látszólagos lefelé ívelés következett be. Mi volt ennek a hátterében?

– Ez nem a mi lefelé ívelésünk, hanem a többiek gyorsulnak sokat az időmérőre – és ez az, amit mi nem tudtunk. Ez megint annak tudható be, hogy a szabadedzésre nem tehettünk fel új gumikat, márpedig az autót új gumikra csak akkor tudjuk beállítani, ha új gumik vannak az autón, és ezért nem tudtunk akkorát előrelépni az időmérőre, amekkorát kellett volna ahhoz, hogy pozíciókat javíthassunk.

– A ningbói időmérő edzésen lehetett látni egy érdekes helyzetet: jómagad az időmérőt a 16. helyen zártad, míg csapattársad, Szabó Zsolti hetedik lett. Mi okozta ezt a különbséget akkor kettőtök között?

– Zsolti simán beletalált abba a körbe négy új gumin, én meg mentem, ahogyan csak tudtam a használt gumikon. Egyébként sem feküdt nekem az a pálya, tiszta olaj volt, miután egy részét újraaszfaltozták. Ebben ennyi volt akkor.

03718002102974_paulomaria_dppi.jpg

Nagy Norbi elmondása szerint "nagyon komoly pszichés felkészültséget igényel a túraautózás", amit a védekezései során előnyére is tudott fordítani. | Fotó: Paulo Maria / DPPI

– A 2018-as szezon folyamán milyen új dolgokat tanultál a versenyzést illetően? Hiszen mégiscsak ez volt az első szezonod globális szinten, és te magad is elhintetted, hogy így is lehet értékes tapasztalatokkal gazdagodni – például Timo Scheiderrel is volt egy élvezetes csatád Ázsiában.

– Nagyon komoly pszichés felkészültséget igényel a túraautózás, mondjuk, ezt eddig is tudtuk. Viszont szerintem ez nagyon jó, ugyanis nem elég egy-egy gyorskört menni, hanem akkor is tudni kell védekezni, ha 3-4-5-6-7 körön át csatázol egy másik pilótával. Az, hogy ezt így át tudtam gondolni, nagyon jól jött a Slovakia Ringen: nem kell arra figyelnem, hogy Yvan Muller van mögöttem és nem John Filippi vagy egy korábbi ETCC-s versenyzőtárs. Ez pedig fontos, mert folyamatosan ott kell lenni fejben ahhoz, hogy a végértékelésnél jó eredmény születhessen.

– Az idei évben a túraautózás világában volt egy eléggé vitás terület, mégpedig a BoP-é és a kompenzációs súlyrendszeré. Belső szemlélőként miképpen láttad ennek az alakulását, valamint az ezek által néha okozott, szürreális erőviszony-ingadozásokat?

– Tudna ez jó lenni, de most szerintem talán egy kicsit túlzásba estek vele. Ekkora szórás nincs sem autóteljesítményben, sem pilótateljesítményben, mint amit láthattunk ebben az évben. A legtöbbször egy laikus azt mondaná, hogy „akkor ő most elfelejtett vezetni?” vagy „nagyon jó lett az autó?”. Világbajnoki szinten nincsenek ennyire rapszodikus teljesítménykülönbségek. Azon kell változtatni, hogy ez ne legyen még egyszer így.

03718010_11987_clementmarin_dppi.jpg

Az év végére kifogytak a lehetőségek a Zengő-csapatnál. | Fotó: Clement Marin / DPPI

– Beszéljünk egy kicsit a makaói hétvégéről, hiszen először vezettél a Circuit da Guián is, ami egy brutális versenypálya. Milyen érzés volt rajta vezetni?

– Egy ilyen pályán minden egyes méter megtétele megtiszteltetést jelent. A makaói versenyekről érdemben nem tudok beszélni, mert nem versenyezhettünk. Az egyik szabadedzésen mehettünk néhány kört, majd az időmérőn is csak hármat, a versenyek előtt pedig ki kellett állnom a boxba. Az ott inkább egy városnézés volt, meg nagyjából annyi, hogy immár elmondhatom magamról, hogy mentem azon a pályán is.

– Azért van kedvenc szakaszod ezen a pályán?

– A közepe táján nagyon szűk a pálya, viszont eléggé jó a ritmusa: ha abba a részbe nagyon beletalál, sokkal jobb tempót tud diktálni, mint az azt megelőző körökben. Amúgy annyira nem értek egyet az utcai pályákkal. Persze, kell a show, de nem mindig mutatkozik meg a WTCR-nek és általánosságban a túraautózásnak az a szépsége, ami egy épített pályán megmutatkozhat, például akkor, amikor kilincs a kilincsen fordul el egy kanyarban három-négy versenyző.

– A makaói rajtrácson készült egy bizonyos videó, amiben Zengő Zolinak volt egy eléggé sokat sejtető mondata, miszerint „szeretnénk méltón befejezni az évet, de nem szeretnénk a mínuszt tovább növelni”. Többek között ennek tudatában miképpen látod a csapat helyzetét, jövőjét?

– Erre igazán csak Zengő Zoltán tudna érdemben válaszolni, nem beszéltünk még túlságosan sokat a jövő évről.

img_8421.jpg

Egyelőre még nem tudott Nagy Norbi konkrétumokkal szolgálni 2019-et illetően. | Fotó: Landek Norbert / Braking News Motorsport

– Akkor ezek szerint még nincs túlságosan sok biztos pont, ami 2019-et illeti…

– Tervek azért vannak, meg aki egyszer eljut a WTCR-be, az ott is szeretné folytatni a pályafutását, de majd meglátjuk, hogy mik lesznek a lehetőségeim.

– Tegyünk egy kitérőt az autósport és az oktatás viszonyának irányába. Jómagad is lediplomáztál már, éppen az idén. Mit gondolsz erről, hogy sokan az autósportért otthagyják az iskolát?

– Ez nehéz kérdés, mert nagyban függ attól, hogy éppen milyen lehetőség miatt hagyják ott az iskolát. Van olyan Forma-1-es pilóta is talán, akinek még érettségije sincsen. Abban az esetben tényleg azt mondja az ember, hogy az egy olyan életre szóló karrier tud lenni, ahol indokolt ez, de van az a kategória is persze, amelyiknél az autóversenyzés pusztán alibi ahhoz, hogy ne tanuljon. Ez teljesen ember- és helyzetfüggő, és szerintem ebben a témában nem nagyon lehet okosat mondani.

– Ennek kapcsán néhány héttel ezelőtt Lewis Hamilton nyilatkozta azt, hogy autóversenyzőknek alapítana iskolát. Mit gondolsz egy ilyenféle elképzelésről?

– Fiatalok esetében érettségiig abszolút rendben van, hiszen addig nagyjából egységesek a tantárgyak.

img_6663.jpg

Nagy nem rejti véka alá, hogy mindene az autó. | Fotó: Landek Norbert / Braking News Motorsport

– Minden versenyző életében van egy vágyálom, hogy egy nap majd itt meg itt szívesen indulna. Nálad mi ez a vágyálom?

– Nekem nincs konkrét célom, hogy ilyen és ilyen eredményeket szeretnék elérni valamelyik bajnokságban. Nekem az a célom, hogy minél tovább tudjak versenyezni, illetve, hogy minél jobb eredményeket érjek el minél komolyabb bajnokságokban. Amennyiben pedig már nem lesz lehetőségem versenyezni, akkor is az autósport világában maradnék. Például szívesen nevelnék ki fiatalokat. Ez abból fakad, hogy alapból autómániás vagyok.

– Már jelenleg is érintett vagy versenyzésen kívül, ám autós programokban.

– Igen, például élményautóztatásban. Egy autóztatós cégnél dolgozom, szupersportautókkal, többek között Ferrarival, Lamborghinivel, Lotusszal vagy Porschével. Minden érdekel, ami kötődik az autókhoz, és szeretnék is még segíteni fiatalabb pilótáknak.

Nyitókép: Landek Norbert / Braking News Motorsport

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3214507636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása