F1 - A RED BULL 2021-IG HOSSZABBÍTOTT AZ EGYIK FŐ PARTNERÉVEL

ap-1xmg1e34w2111_hires_jpeg_24bit_rgb.jpg

Kedden bejelentették, hogy a Red Bull Racing és a TAG Heuer útjai 2021 végéig biztosan nem fognak különválni, azonban a Honda-motorok már nem a svájci óragyártó nevével lesznek fémjelezve.

„Az elmúlt három év folyamán a TAG Heuer neve összeforrt a Red Bull-lal, hiszen az általunk használt motoroknak is névadója volt, de közrejátszott ebben a vállalat kivételes globális elterjedtsége. A TAG Heuer névnek kiemelkedő öröksége van a Forma-1-ben, ami még a grand prix-versenyzés aranykoraira nyúlik vissza. Büszkék vagyunk arra, hogy részei lehetünk ennek a folytatódó történetnek” – nyilatkozta a Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner abban a keddi sajtóközleményben, amiben a négyszeres konstruktőri bajnok, Milton Keynes-i együttes megerősítette, hogy 2021 végéig szerződést hosszabbított a TAG Heuer óragyártóval, amely egyébként hivatalos partnere az Indy 500-nak, a WTCR-nek és a Formula-E-ben.

A vállalat a száguldó cirkusz világában már hosszú évtizedek óta jelen van, azonban a továbbiakban már nem fogja fémjelezni a Red Bull által használt erőforrásokat, ugyanis azokat 2019-től nem a Renault, hanem a Honda biztosítja majd. A további együttműködésnek pedig a része lesz ez egy egyedi Max Verstappen-kollekció, amit jövőre dobnak piacra.

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4214434600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása