F1 - ÖSSZEBÚTOROZOTT A COCA-COLÁVAL A MCLAREN

dpy6bjou4aahamm.jpg

Hiába nem mondható acélosnak továbbra sem a McLaren teljesítménye, mégis a világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártójával lép partnerségre. Az óriáscég logója először bukkan fel a száguldó cirkuszban.

Igaz, egyelőre csak három versenyre – az Amerikai, a Brazil és az Abu Dhabi Nagydíjra – vonatkozik a két fél egyezsége, de a motorsport.com információi szerint folytatódhat a partneri kapcsolat a McLaren és a Coca-Cola között, amennyiben ez a periódus a kívánt sikert hozza. A vállalt égisze alá tartozó Burn energiaitalt már korábban, 2012-ben is láthattuk a Forma-1-ben, a Lotus támogatójaként. A Coca-Cola logói mellett két almárka, a Dasani és SmartWater cégjelzései is feltűnnek majd az MCL33-asokon, valamint Fernando Alonso, Stoffel Vandoorne és Lando Norris tűzálló ruházatán.

cocacola-pressrelease-fasv-1600x985.jpg

„Ami a szponzorációt és az innovatív együttműködéseket illetően a Coca-Cola gazdag történelemmel rendelkezik. Megtiszteltetés a csapatunknak, hogy ránk esett a vállalat választása a Forma-1-ben rejlő lehetőségek feltérképezése végett” – nyilatkozta Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója. – „A Forma-1 sportként folyamatosan változik, ahogyan mi is. Már várjuk, hogy megmutathassuk a Coca-Colának a csapatunkban lévő potenciált, és azt, amit ez a fantasztikus, globális sportág képes reprezentálni.”

Fotó: McLaren

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2914309689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása