TCR EU: Németországi élmenő segíti Tassiékat Barcelonában

A HELL Racing Team with KCMG a jövő hétvégén esedékes barcelonai finálén csatasorba állít egy harmadik Hondát is azért, hogy Tassi Attila és Josh Files kettősét segítse a bajnoki címért vívott csatában – a német TCR-t idén negyedikként záró Mike Halder bemutatkozik a TCR Európa-kupa mezőnyében!

2018-2018_monza_race_2---2018_monza_r2_9_attila_tassi_182.jpg

Baden-Wurttembergből érkezik Tassi Attila és Josh Files csapattársa, Mike Halder egy harmadik, a HELL Racing Team with KCMG által csatasorba állított Hondával vesz majd részt a TCR Európa-kupa idei utolsó fordulóján Barcelonában. A 22 éves versenyző 2014-ben kezdte meg pályafutását a GT-versenyzés világában, 2016 óta azonban már a TCR Germany mezőnyét erősíti – második évében ezüstérmes, idén pedig – immár Hondával – negyedik lett, három pole-t és ugyanennyi futamgyőzelmet szerezve.

Haldert azért igazolta le a HELL-KCMG, hogy segítsen Tassinak és Files-nak az egyéni kiírásban, illetve a csapatbajnokságban. Előbbiben a magyar pilóta a negyedik helyen áll és 41 ponttal van elmaradva az éllovas Mikel Azconától, míg a brit hátránya 55 egységnyi a hatodik pozícióban, utóbbiban pedig mindössze 7 pont a HELL-KCMG lemaradása a Target Competitionnel szemben, azaz a hongkongi csapat karnyújtásnyira van az Európa-kupa címtől.

„Nagyon izgatott vagyok, hogy debütálok a TCR Europe-ban. Két célom van: támogatni Attilát és Josh-t a csapatbajnoki cím megszerzésében, illetve erős teljesítményt nyújtani és megmutatni az embereknek, mire vagyok képes. A TCR Germany-ban idén sok pole-t és győzelmet szereztem, és érdekes lesz látni, hogyan tudok beilleszkedni egy új csapatba egy új pályán. Izgalmas hétvégének ígérkezik ez a rajongók számára, és már alig várom, hogy a része legyek ennek” – nyilatkozta Halder, akinek a csapat által kiadott látványterv szerint így fog kinézni a #909-es rajtszámot viselő Hondája:

civic20tcr20201820320vettura20kcmg_hell-1024x642.jpg

Matteo Chiarcossi, a HELL-KCMG csapatmenedzsere efféleképpen kommentálta a hírt: „Nagyon örülünk annak, hogy Mike Halder csatlakozik hozzánk a TCR Európa-kupa fináléjára. Bebizonyította, hogy ő az egyik legizgalmasabb fiatal tehetség a legkeményebb nemzeti TCR-szériában, így remekül passzol a csapatunkhoz. Mike és Josh már jól ismerik egymást, miután 2017-ben kibérelték az első két helyet, mi meg tudjuk, hogy jó munkát fog végezni, támogatva a bajnokság érdekében tett erőfeszítéseinket.”

„Örömmel üdvözöljük Mike Haldert a TCR Europe szezonzáróján. Josh, Attila és az egész csapat nagyszerű munkát végeztek a szezon során, Mike támogatásával pedig egy erős hétvégére készülünk. Pozitív idáig az első év a KCMG számára a TCR Europe-ban, és reméljük, hogy Barcelonában, a kibővített felállással meg tudjuk kaparintani a csapatbajnoki címet” – tette hozzá Paul Ip, a KCMG alapítója.

2018_tcr_photo_news_504.jpg

Nagyjából egy órával Halder szereplésének megerősítése után az is bejelentésre került, hogy Klim Gavrilov is csatlakozik a mezőnyhöz, aki 2018-ban három futamot is behúzott az orosz TCR-ben. A 18 esztendős szentpétervári pilóta egy Volkswagen Golf GTI-vel és az LTA Rally Team színeiben fog indulni a spanyolországi versenyeken.

Gavrilovnak ez csupán a második éve, tavaly mutatkozott be a nemzeti bajnokságban a Lukoil Racing SEAT Leónjával. Már az első évében nyerni tudott Smolenskben, év végén pedig hetedik lett az összetettben. Idén megnyerte Fort Grozny-ban az első versenyt a Lukoil-csapat Audijával, majd egy Volkswagen volánja mögött Moszkvában és Szocsiban is győzedelmeskedett – egészen az utolsó versenyhétvégéig harcban volt a bajnoki címért, végül ötödikként zárta a bajnokságot.

Fotó: TCR EU Media, KCMG, TCR Russia Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3614297781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása