FE - A 21:58-AS BEJELENTÉS…

dpa6bhqwsaqgxu5.jpg

Talán ennyire szokatlan időpontot soha nem választottak egy autó bemutatásához és a versenyzői felállás ismertetéséhez. A NIO magyar idő szerint hétfőn este 21:58-kor tárta a nyilvánosság elé a második generációs autóját, és jelentette be, hogy azt Oliver Turvey és a Luca Filippi helyét átvevő Tom Dillmann fogják vezetni.

A legkevésbé sem hétköznapi módon lebonyolított bemutatóra a londoni Olimpiai Parkban került sor, aminek keretein belül a NIO lerántotta a leplet a NIO 004-es kódnéven futó, fehér és világoskék színekben pompázó versenygépéről. Emellett az is kiderült, hogy az autót Oliver Turvey és Tom Dillmann fogják vezetni.

A brit versenyző, aki korábban sokáig Forma-1-es csapatok radarján is jelen volt, a 2014/2015-ös szezon utolsó versenyhétvégéjén csatlakozott a csapathoz, amely akkor még Team China Racingként működött. Turvey a csapat színeiben a legjobb eredményét az előző szezonban, a Mexikói ePrix-n érte el egy második hely formájában – a legjobb összetettbeli helyezését is ugyanebben az idényben érte el, 10. lett, pedig a New York-i duplafutamos fordulón rajthoz sem tudott állni sérülés miatt. Sajtópletykák szerint sokáig tárgyalt a Nissan e.dams csapatával is, de ott végül Alexander Albon lett Sébastien Buemi csapattársa.

dpa1gj8w4aadhoq.jpg

„Örülök, hogy a NIO Formula-E Team színeiben folytathatom a versenyzést, a támogatásért szeretnék köszönetet mondani Gerry Hughes-nek [a NIO csapatfőnökének – szerk.] és mindenki másnak a NIO-nál” – nyilatkozta Turvey a bemutatón. – „Az előző három szezon folyamán együtt, csapatként fejlődtünk, minden egyes szezonban tovább javulva, így nagyon büszke voltam akkor, amikor tavaly, Mexikóvárosban megszereztük az első közös dobogónkat.”

Tom Dillmann – aki a gyenge debütáló szezont produkált Luca Filippi helyére érkezett a NIO-hoz –, a Német F3 2010-es és a Formula V8 3.5 2016-os bajnoka az előző két szezon folyamán összesen tíz versenyen állt rajthoz a Formula-E-ben a Venturi csapattal, legjobb eredményét néhány hónappal ezelőtt érte el, amikor a New York-i első futamot a negyedik helyen fejezte be.

„Nagyon boldog vagyok amiatt, hogy a NIO-hoz csatlakozhatok. Jól alakultak az eddigi tesztnapjaink, mialatt fejlesztettünk az új autónkat és építettük a kapcsolatunkat. Különösen élvezem a csapaton belül uralkodó versenyképes és profi hangulatot, így már alig várom, hogy a NIO-val megkezdjem a Formula-E új és izgalmas éráját” – mondta a 29 éves francia versenyző.

dpbb5alxoaoafp0.jpg

„A rendkívül elfoglalt, teszteléssel töltött nyári hónapok követően természetesen mesés érzés bemutatni hivatalosan a NIO 004-est, annak festését és az újragondolt pilótafelállásunkat az ötödik szezonra a londoni Copper Boxban ezen az estén” – mondta Gerry Hughes, annak a NIO-nak a csapatfőnöke, amely egyúttal bejelentette egy hosszú távra szóló partneri együttműködést az Acronis vállalattal. – „Az ötödik szezonra vonatkozó, felülvizsgált versenyzőpárosunk azt demonstrálja, ami miatt nagyon elfoglaltak voltunk a szezonon kívüli időszakban. Nagyon örülök annak, hogy üdvözölhetjük Tomot a NIO fedélzetén az új éra kezdetén.”

A NIO tavaly a csapatbajnokságban a nyolcadik lett 47 ponttal, amelyből 46-ot Turvey szerzett.

Ezzel meg már csak öt szabad ülés maradt a Formula-E 2018/2019-es rajtrácsán: a Mahindra Racing és a Dragon Racing még egyik versenyzőjét sem jelentette be, továbbá még a HWA RACELAB adós Gary Paffett csapattársa kilétének ismertetésével.

Fotó: NIO Formula-E Team

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8214290421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása