WEC - MEGFÉKEZIK A TOYOTÁT, VÁLTOZIK A BOP A GT-BEN

5b797e2d580a7_1.jpg

Fujiban kiegyenlítettebbek lehetnek az erőviszonyok az LMP1-ben, miközben a GT-autók teljesítménykiegyenlítésén is módosítottak.

A két Toyota TS050 Hybrid két jelentősebb „nehezítést” is kap a hazai, japán versenyére: egyrészt megnövelt minimumsúlyon kell versenyezniük, másrészt az etapok hosszúságát illetően nem élvezhetnek előnyt a privát LMP1-es autókkal szemben. Az FIA Endurance Bizottsága által kiadott közlemény felvázolja, hogy ezek a változtatások csakis az LMP1H induló beleegyezésével lehetségesek – kvázi a Toyota elfogadta azt, hogy megfékezzék őket.

A minimumsúlyokat 26 kilogramm plusszal 904 kilogrammosra emelik, ami azt jelenti, hogy a Toyoták közel 100 kilóval lesznek nehezebbek a legkönnyebb privát autónál – a módosítással az a célja a WEC szabályalkotóinak, hogy kiegyenlítettebb legyen a versenyzés a hibrid és a nem hibrid LMP1-es autók között. Ami meg az etapokat illeti, a Toyotának mostantól odavész a kétkörös előnye, mégpedig abban a formában, hogy mostantól a privát autók is teljesíthetnek annyira etapokat, mint a hibrid kocsik.

Augusztusban, a szuperszezon silverstone-i fordulóján nagyon komoly fölényben volt a Toyota, négy kört verve a leggyorsabb privát LMP1-es egységre a 6 órás versenyen a Le Mans-i hétvégét követően eszközölt EoT-módosítások ellenére – az meg már egy másik kérdés, hogy aztán egy technikai szabálytalanság miatt mindkét Toyotát diszkvalifikálták.

5b77148f80386_1.jpg

A hétvégén a szervezők a GT-autókra vonatkozó a spái és a silverstone-i adatok alapján kikalkulált teljesítménykiegyenlítési intézkedéseket is közzétették, amiknek keretein belül a BMW-k járt a legjobban: a két M8 GTE 20 kilót könnyül, a motorjaik is magasabb fordulatszámon és magasabb turbónyomással pöröghetnek, továbbá üzemanyag-kapacitásukat két literrel megnövelték.

Eközben a Ganassi-istálló Fordjai 18 kilogrammos hízókúrán és lendületcsökkentésen estek át, míg a Porschék két kilóval nyomnak majd többet, motorjainak levegőszűkítőjének átmérője pedig 0.3 milliméterrel csökkentették. Emellett mindkét gyártó autóiba az eddiginél egy literrel kevesebb üzemanyagot lehet tölteni.

Az Aston Martinok és a Ferrarik változatlan BoP-vel állhatnak rajthoz ezen a hétvégén, Japánban.

A 2017-es specifikációjú Porsche 911 RSR-ek és az amatőr GT-kategóriában induló Aston Martin Vantage GTE-k 10, valamint 5 kilós súlytöbbletet kaptak.

Fotó: Joao Filipe / AdrenalMedia.com

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3114290183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása