WTCR - FEHÉRARANY ÉS MICHELISZ-PECH A KÍNAI KABARÉBAN
WTCR 2018: Ningbo - Harmadik futam

03718008_jm15768.jpg

Thed Björk ismételten győzelemre tudta váltani a rajtelsőségét, aminek köszönhetően már a második az összetettben. Mindeközben Michelisz Norbit újfent utolérte a balszerencse az autó újbóli megsérülésével; hajszálon múlt az ötödik helyen a harmadik futamon, amelyet féltávnál egy egészen nevetséges ok miatt kellett félbeszakítani: történt ugyanis, hogy az egyik sikánban két kerékvető mögötti fekvőrendőr is felszakadt a helyéről…

Huszonöt helyett csak huszonhárom versenyző várhatta a rajtrácsról a piros lámpák kialvását, ugyanis az első futam utolsó körében történt baleset résztvevői, Yann Ehrlacher és Ma Qing Hua a hosszas javítási munkálatok miatt csak a depóból vághattak neki versenynek, míg John Filippi a rajtrács végéről – vélhetően a francia Cupráját a Campos Racing kikérte a Parc Fermé alól.

A rajtnál Thed Björk meg tudta őrizni a vezetést, ahogyan Michelisz Norbert is a második helyért – eközben a magyar mögött Gabriele Tarquini támadta Esteban Guerrierit a harmadik pozícióért, de az olasz nem tudott előzni. Néhány kanyarral később viszont az argentin Münnich-pilóta betette az autót Michelisz mellé, és nagyon keményen megelőzte. Ám a második helynek nem örülhetett sokáig, mert pár másodperc múlva már sorra veszítette a pozíciókat, így az első kör végén Björk mögött Tarquini, Denis Dupont, Michelisz és Rob Huff tették teljessé az első öt helyezett sorrendjét.

Nemsokára Yvan Muller, a második futam győztese sorra elkezdte veszíteni a pozíciókat, aminek során Jean-Karl Vernay kezdte el lökdösni a honfitársát, azonban az audis az egyik sikánban besokallt és összekoccant Yvan Mullerrel, így a TCR nemzetközi sorozat tavalyi bajnoka számára folytatódott a katasztrofális hullámvölgye Kínában.

Azonban a francia YMR-versenyző számára sem tartott sokáig a verseny, ugyanis jobb első defekt miatt ki kellett jönnie a depóba féltávnál; majd a 9. körben váratlanul félbeszakította a versenyt, ugyanis a 16-os és a 17-es kanyarok kombinációjában felszakadt két, a kerékvető mögött elhelyezett fekvőrendőr, amelyeket a szervezők gumibálával pótoltak.

A bő 15-20 perces huzavonát egy biztonsági autós felvezető kör, majd a zöld zászló követte. Az újraindításnál nagyon jól jött el az első hat helyezett, azonban a célegyenes végére Huff utolérte Micheliszt, mialatt Dupont kezdte el támadni Tarquinit, de nem történt pozíciócsere. Viszont a kör végére Huffra elkezdett nyomást helyezni a mögötte érkező Comtoyou-pilóták, Vervisch és Berthon, így Michelisz a negyedik helyen lélegzetvételnyi előnyhöz juthatott.

Két körrel később Huff hibázott, így Vervisch el tudott menni mellette, aztán a belga is agresszívan támadta meg az egyik kerékvetőt, ami után Huffon kívül Berthon, Oriola és Panis is ráesett a nyakára, de később a belga Comtoyou-pilóta meg tudott lógni, és elkezdett felzárkózni Michelisz Norbira, mialatt Huffnak Berthon okozott kellemetlen perceket. Egészen addig, amíg három körrel a vége előtt be nem sokallt a francia, aki némi fűnyírás és bakkecske-imitálás után a kilencedik helyre tért vissza.

03718008_1mdm0478.jpg

Michelisz Norbinak ismételten vért kellett izzadnia minden egyes pontért a véget érni nem akaró pechszéria miatt...

Az utolsó körökre pedig bekövetkezett az, amitől tartottunk: Vervisch utolérte Micheliszt, hiába hajszolta a magyart, a belga átvette a negyedik helyért. Ez még hagyján, de aztán úgy tűnt, hogy gondjai akadtak Norbinak, mivel aztán lesodródott a pályáról, de ennek ellenére további pozíciókat már nem veszített, hála Istennek.

Thed Björk az újraindítás után kiépített, négy másodperces előnyét beosztotta az utolsó körökre, s végül majd’ két másodperces előny birtokában látta meg a kockás zászlót, megszerezve idei negyedik futamgyőzelmét. A svéd mögött BRC-s márkatársa, Gabriele Tarquini, az első dobogós helyét ünneplő Denis Dupont, és a belga csapat- és honfitársa, Frédéric Vervisch értek célba. Michelisz Norbert legalább az ötödik helyét meg tudta őrizni, de kétség nem fér ahhoz, hogy Fortuna sajnos ezúttal sem az ő pártját fogta.

A magyar versenyzőt Rob Huff, Pepe Oriola, Nathanaël Berthon, Aurélien Panis és Mehdi Bennani követték a további pontszerző pozíciókban. Egyébként nagyon kicsin – egészen pontosan 492 ezredmásodpercen – múlt az, hogy Timo Scheider megszerezze az első világkupa-pontját, de végül a 11. lett a DTM kétszeres bajnoka, megelőzve a két WRT-Audi-pilótát, Jean-Karl Vernay-t és Gordon Sheddent. Nagy Norbi a 15. helyen ért célba, míg Szabó Zsolti a másik zengős Cuprával az utolsó kör előtt állt ki a depóba.

Yvan Muller az újraindítás után nem tért vissza a pályára, nullázott, így Tarquini visszaszerezte a vezetést az összetett élén. Az olasz előnye 8 pont, de nem a franciával, hanem az ezen a hétvégén parádés teljesítményt nyújtott csapattársával, Thed Björkkel szemben, aki egy hétvége alatt felzárkózott a hatodikról a második helyre a pontversenyben. Mögötte Muller hátránya 9 pontos, míg Michelisz Norbi a negyedik helyen és immár 44 pontos lemaradásban várhatja a folytatást, amelyre nem is kell olyan sokat várni, merthogy a WTCR mezőnye jövő héten már Wuhan utcáin gördül pályára.

A harmadik futam végeredménye:

wtcr_2018_chn1_r3.jpg

Fotó: Jean Michel Le Meur, Marc de Mattia / DPPI (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7414272407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása