KESZTHELYI VIVIEN A BAJNOKSÁG MÁSODIK HELYÉN
Nehéz, de eredményes hétvége áll a magyar versenyző mögött

vivienkeszthelyiq2.JPG

Véget ért a várakozás, a rajongók legnagyobb örömére két hónap után folytatódott az Audi Sport Seyfarth R8 LMS Cup. Az angliai Kentben található Brands Hatch volt a soron következő helyszín, amely 5 év után tért vissza a DTM sorozat menetrendjébe. Keszthelyi Vivien első alkalommal szerepelt a versenypályán, ami a legtapasztaltabb pilótáknak is kihívást jelent, de az ifjú magyar túraautó-versenyző újfent bizonyította rátermettségét.

A legendás versenypálya próbára tette a pilótákat, köztük a 17 éves Keszthelyi Vivient is, aki először járt a helyszínen. Az első időmérő edzésen elért kilencedik helyezés jól mutatta, hogy a magyar versenyzőnek időbe telik majd hozzászokni a magas szintkülönbségeiről és beláthatatlan kanyarjairól híres pályához. A futamon már egyre jobban belelendült, két helyet javítva összetettben a hetedik helyen ért célba, ami egyben második helyezést jelentett a junior kategóriában. Nem a junior trófea volt azonban a legnagyobb eredménye a napon. Vivien az abszolút összetett bajnoki tabellán előrelépett a második helyre.

„Örülök a második helynek az abszolút összetett tabellán, de holnap ennél több kell. Sajnos nem volt lehetőségem a hétvége előtt tesztelni a pályán. Egy szabadedzés és egy időmérő állt rendelkezésemre, hogy tapasztalatot szerezzek, de a mai versenyt követően már sikerült kicsit kiismerni a pályát” – értékelt Vivien a verseny után.

vivienkeszthelyirace.JPG

Vasárnap egy újabb teljes értékű futam időmérőjével folytatódott a versenyhétvége. Keszthelyinek ekkor már volt tapasztalata a pályáról és az előző kvalifikációs idejénél több mint hét tizeddel jobbat autózva a hetedik pozíciót szerezte meg. A versenyen is érezhető volt a magyar pilótán a gyilkos ösztön, rendületlenül vadászta le az előtte állókat. Három kör után már az ötödik volt és a negyedik Robin Rogalski mögött is körről körre lopta a távolságot. Öt és fél perc volt hátra, amikor eljött Vivien ideje, egy egyenes szakasz végén kíméletlenül előzte meg a tehetetlen lengyelt a belső íven. A futam hátralévő részén egy versenyző sem maradt szárazon, eleredt az eső, aminek következtében a biztonsági autó vezérletével tették meg a pilóták az utolsó szűk négy és fél percet. Keszthelyi Vivien összetettben a negyedik, míg a junior kategóriában ismét a második helyen végzett. Az abszolút összetett tabellán második pozícióját megőrizve tíz és fél pontra növelte előnyét a harmadik helyezettel szemben.

„Nem volt egyszerű, de a második futamon már sokkal jobban ment. Az utolsó előzésemnél centiken múlt, hogy el tudtam menni. Összességében eredményes hétvége volt, de a célom továbbra is az első hely minden versenyen. A következő állomás Misano, ami számomra szintén új pálya lesz. Az esti versenyek különleges hangulatúak, így nagyon várom már, hogy ott is kipróbálhassam magam” – mondta Keszthelyi Vivien a második futamot követően.

Vivien két teljes értékű esti futamban áll majd rajthoz két hét múlva az olaszországi Misanóban.

Így áll a bajnokság a Brands Hatch-i hétvégét követően:

vivienkeszthelyistandings.PNG

Fotó: Team VRS Média

Forrás: Team VRS Média

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3614177597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása