TIM GÁBOR HÉT PONTOS VESZPRÉM RALLYE-JA

2018-veszpre_m044tg.jpg

Rendkívül erős év kezdés, dobogó majd győzelem, így érkezett Tim Gábor a Rallye2-be. Azonban hamar kiderült, hiába a jó kezdeti tempó, a rallye nagyon összetett és nehéz szakág erős mezőnnyel, és ezt még tanulni kell. A sikereket két kiesés követte, majd a gyilkos veszprémi pályákon folytatódott a Rallye2 bajnokság. Timék számára kevés sikerrel.

Tim Gábor pályaautós tapasztalata nem sok helyen ér annyira keveset, mint a veszprémi murvás pályákon. Kemény, sziklás talaj, ahol nem az ideális íveket kell keresni, hanem az olyan nyomvonalakat, ahol az autó megtalálja az optimális tapadást. Tim számára nemcsak ez okozott gondot, még az idény első murvás versenyén hibázott, és ezt nem akarta megismételni.

tim_veszprem_2018_0033.jpg

A Tim Gábor - Timár Tamás kettős végül a kilencedik helyen zárta a nagyon nehéz, autógyilkos versenyt, mellyel 7 pontot gyűjtött a bajnokságban, ahol jelenleg az 5. helyen áll.

"Ez most nem állt össze. Az autót és a pályák ritmusát sem éreztem, Tomival nem találtuk meg a tempót, esély sem volt jobb eredményre. A végére szépítettünk, így legalább pontokkal jöttünk el, de persze ez kevés. Most nem fogunk ezen tovább töprengeni, mert nincs értelme. Persze, kielemezzük miért is voltunk lassúak, de még fontosabb, hogy az év utolsó három aszfaltos versenyén visszatérjünk a dobogós helyekre. Riválisaink most sokkal jobbak voltak, gratulálunk nekik! De nem állunk meg, fejlődünk tovább!" – nyilatkozta Tim Gábor a Veszprém Rallye után.

Fotó: Tim Gábor média

Forrás: Tim Gábor média / Bende Imre

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3514120111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása