F1 - ÓVATOSKODVA VÁLASZTOTTAK GUMIKAT AZ ÉLCSAPATOK A NÉMET NAGYDÍJRA
Forma-1 2018: Német Nagydíj - Gumiválasztások

sebastian_vettel_f1_grand_prix_great_britain_awkm64xplxvx.jpg

A jövő hétvégén két év után tér vissza Németországba a száguldó cirkusz, a Pirelli pedig jó szokásához híven nagyjából másfél héttel a versenyhétvége előtt kihirdette, hogy melyik csapat miképpen válogatott a rendelkezésre álló keverékekből: a sokak által már „A-liga”-nak nevezett Ferrari-Mercedes-Red Bull trió pedig egészen konzervatív összeállításokat produkált.

Igaz, ennek hátterében az is áll, hogy a Kínai Nagydíj mellett az idei szezonban ez a második versenyhétvége, amelyre a Pirelli úgy állította össze a rendelkezésre álló papucsokat, hogy egy keverék kimarad. Ez az egy keverék ezúttal a szuperlágy, amely két évvel ezelőtt még a paletta leglágyabb elemeként volt jelen a Hockenheimringen. A lágy és a közepes gumikhoz így a lila oldalfalú ultralágy abroncs csatlakozik.

A konstruktőri bajnokság első két helyezettje, a Ferrari és a Mercedes mindkét versenyzője számára hét-hét szettet kért az ultralágy keverékből. Azonban, ami a keményebb gumikat illeti, a csapatok megosztották versenyzőik között a stratégiát: Vettel és Hamilton az ultralágy gumik mellett még négy garnitúra lágy és két szett közepes gumiból gazdálkodhatnak, míg Räikkönen és Bottas esetében öt szett lágyat és csupán egy szett közepes gumit kértek.

A Red Bull-nál Verstappen és Ricciardo csupán a közepes gumikból igényeltek azonos mennyiséget, szám szerint két szettet. A hollandnak emellett majd négy szett lágy és hét garnitúra közepes gumi áll a rendelkezésére, az ausztrálnak eközben eggyel több ultralágy, viszont eggyel kevesebb lágy szettje lesz.

A legtöbb ultralágy gumiszett a Renault-nál talál majd gazdára a németországi paddockban, ugyanis mind Nico Hülkenberg, mind Carlos Sainz 10 szettet kért a felhozatal legpuhább tényezőjéből, de a Williams is egy eléggé agresszív taktikát választott azzal, hogy kilenc-kilenc garnitúra ultralágy gumiabroncsot kért Lance Stroll-nak és Sergey Sirotkinnak.

A Német Nagydíjra érvényes gumiválasztások:

21960_p_11-de-selected-sets-per-driver-en.jpg

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1514105755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása