GP3 - IDEI MÁSODIK GYŐZELMÉT SZEREZTE HUBERT SILVERSTONE-BAN
GP3 2018: Silverstone - Főfutam

_r3i7426_4461412.jpg

Három sikertelen versenyt követően ismét visszatalált az eredményesség útjára az ART Grand Prix francia versenyzője: két VSC- és egy biztonsági autós fázis ellenére győzelemmel zárta a silverstone-i főfutamot, amellyel visszavette a vezetést az egyéni bajnoki pontversenyben.

Koccanásokban nem volt hiány a GP3-as főfutam első köreiben, a silverstone-i pályán: előbb ugyanis a célegyenes végén az ardenes Julien Falchero összement Juan Manuel Correával, miután az utóbbi jenzeres csapattársával, David Beckmann-nel közrefogta a francia versenyzőt.

Azonban amint véget ért a rajtbaleset által okozott virtuális biztonsági autós periódus, máris jött a következő, miután a harmadik körben a Luffieldnél Gabriel Aubry kiforgatta Tatiana Calderónt. A kolumbiai hölgyversenyző ezt követően megpróbálta folytatni, de a Hangar-egyenes félreállt a Jenzer Motorsport gépével – emiatt viszont indokolttá vált a biztonsági autó.

Az újraindítás rendben lezajlott, amelyet követően az élen Anthoine Hubert elkezdett kiépíteni egy kényelmesebb előnyt, amelyet a leintésig már meg is tartott csapattársával, Nikita Mazepinnel szemben. A francia végül győzelemre váltotta pályafutása első pole pozícióját, 3.9 másodperces előnnyel szelte át a célvonalat.

Hubert-nek nagyon kellett már ez a győzelem, mert ugyan a barcelonai idénynyitó és a Le Castellet-i hétvége után még vezette a bajnokságot, azonban a Red Bull Ringen úgy, ahogy van, nullázott, amellyel másik csapattársa, Callum Ilott esett vissza a pontversenyben. Most azonban ismét ő áll az élen, előnye viszont mindössze 6 pont.

_56i4991_4461350.jpg

Mazepin második helyével és Ilott harmadik helyével pedig kijelenthető volt, hogy az ART Grand Prix versenyzői bérelték ki a dobogónak mindhárom fokát. Mögöttük Ryan Tveter látta meg a kockás zászlót a Trident-Dallarával, ötödikként pedig Dorian Boccolacci ért célba – az MP Motorsport franciája keményen megküzdött ezért a pozícióért Leonardo Pulcini, miután számtalan alkalommal cseréltek helyet a Stowe-kanyarban.

Mindeközben az olasz Campos-pilótának a hatodik helye is veszélybe került, ugyanis a tridentes Pedro Piquet komoly lendülettel támadta – egyik próbálkozásánál még az első szárnya is megsérült, egy összeérésnek köszönhetően.

Az olasz istálló franciája, Giuliano Alesi számára nem alakult valami jól a főfutam: már a rajtnál veszített három pozíciót, majd a biztonsági autós újraindításnál is visszább csúszott. Azonban az utolsó körökben még Niko Karit és Joey Mawsont is meg tudta előzni, így nyolcadikként ért célba, amellyel bebiztosította magának a rajtelsőséget a vasárnapi sprintversenyre.

Mawson – akinek az egész versenye védekezéssel telt el, előbb Jake Hughes-zsel szemben, majd Alesi ellen, miután az ART britje kiesett mechanikai probléma miatt – a kilencedik lett, a TOP-10 meg Alessio Lorandival lett teljes, miután a 10. helyet elhalászta Karitól az utolsó körben.

A főfutam után mindössze egy büntetést osztottak ki, de az sem befolyásolja érdemben a végeredményt, illetve a vasárnapi összecsapás rajtsorrendjét: a Calderónnal ütköző Gabriel Aubry kapott egy 3 rajthelyes büntetést, amellyel az utolsó rajtkockába esik majd vissza.

A sprintversenyt vasárnap 9 óra 20 perctől rendezik meg közép-európai idő szerint – az eseményeket pedig élőben láthatjuk az M4 Sporton.

A főfutam végeredménye:

gp3_2018_gbr_r1.jpg

Fotó: GP3 Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4814099941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása