TCR EU - A HUNGARORINGRE LÁTOGAT A TCR EURÓPA-KUPA MEZŐNYE
TCR Europe 2018: Hungaroring - Előzetes

2018-2018_zandvoort_race_2---2018_tcr_europe_zandvoort_r2_999_daniel_nagy_106.jpg

Talán ez lesz az egyik, ha nem a legfontosabb hétvége ebben az évben a TCR Europe-ban, ugyanis a mezőny, köztük Nagy Danival, Tassi Attilával és Jedlóczky L. Márkkal a Hungaroringen teszi tiszteletét – ráadásul a rendezvény ingyenesen látogatható!

Azt nem mondjuk, hogy az első három állomáson – Le Castellet-ben, Zandvoortban és Spa-Francorchamps-ban – könnyű dolga volt a fiainknak, viszont azt igen, hogy derekasan helytálltak a kihívások közepette annak ellenére, hogy a legnagyobb ellenségük talán a kiszámíthatatlan BoP-rendszer volt.

A bajnokság első két helyén meglógott a PCR-CUPRA-val Mikel Azcona és a Target Competition Hyundai i30-asával Dusan Borkovic – előbbi 95 ponttal vezeti a tabellát, utóbbi pedig 11 pontos lemaradásban van a második helyen annak dacára, hogy idáig csak neki sikerült egynél több futamot nyernie.

2018-2018_zandvoort_saturday---2018_zandvoort_25_mikel_azcona_88_1.jpg

Ami a magyarokat illeti, mind Nagy Dániel, mind Tassi Attila kétszer állhatott dobogóra: a M1RA versenyzője a Paul Ricard-i nyitóhétvége versenyeit zárta a második, illetve a harmadik pozícióban, míg a HELL-KCMG Hondáját terelgető ex-M1RA-s Zandvoortban vitte véghez ugyanezt. Mégis Nagy van előrébb a pontversenyben, 54 ponttal jelenleg a 4. helyen áll, mindössze két egységgel elmaradva Jean-Karl Vernaytől; Tassi Attila pedig 44 pontjával a hatodik.

Jedlóczky L. Márk – akinek az idei éve kissé hullámzónak mondható abban a tekintetben, hogy a soron következő fordulón való részvétele általában az utolsó utáni pillanatban dől el, sőt a spái hétvégét ki is kellett hagynia – még tanuló fázisában van a JLG Motorsport által birtokolt és a Zengő Motorsport által szerelt CUPRA-val, de egyre javuló teljesítménye alapján úgy tűnik, hogy már nincs messze a pontszerzés. Mindenesetre most még egy 11. hely szerepel a neve mellett, mint legjobb eredmény, így a tabellán a 22. pozíciót foglalja el.

2018-2018_le_castellet_race_2---2018_castellet_race_2_9_attila_tassi_131.jpg

Azonban az eddig felsorolt pilótákon kívül még akadnak ismerős nevek a mezőnyben, amelynek tagja például a WTCR-ben is versenyző 2017-es TCR-bajnok, Jean-Karl Vernay, de ott van a rajtrácson Stefano Comini is, aki 2015-ben és 2016-ban legyőzhetetlennek bizonyult a nemzetközi TCR-bajnokságban.

Viszont nem csak a TCR Europe látogat ide, hanem az International GT Open és az Euroformula Open mezőnye is, így a hétvégén nagytúra- és formulaautókból sem lesz hiány. Előbbi kategóriában láthatunk majd BMW M6-ost, Audi R8 LMS-t, Ferrari 488 GT3-ast, Lamborghini Huracánt.

Ami pedig a legjobb ebben a hungaroringi rendezvényben, hogy a nézőtéri belépés ingyenes; ugyanakkor a paddock belépő – amelyet a helyszínen lehet már csak megvásárolni – ára naponta 4000 forint – de ezen kissé borsos ár ellenére is kijelenthető, hogy megéri jegyet váltani, mert szombaton és vasárnap is autogramosztást tart a M1RA tulajdonosa, aki egyben a WTCC 2012. és 2015. évi privát kiírásának győztese, valamint a BRC-Hyundai WTCR-pilótája, Michelisz Norbert.

2018-2018_spa_race_1---2018_tcr_europe_spa_r1_999_daniel_nagy_129.jpg

A BoP-t illetően meg a Hyundai, a Honda és a CUPRA ezen a hétvégén inkább a könnyebb autók közé fog tartozni, viszont a motorerő-korlátozás – ami az alábbi táblázatban nincs feltüntetve – kisebb hátrányt mindenképpen jelent majd előbbi két gyártó autóinak esetében.

A hungaroringi TCR-fordulóra érvényes kompenzációs súlyok:

null

null

 A hétvége menetrendje pedig a következőképpen alakul majd:

null

null

A programterv kapcsán még annyit szeretnénk hozzáfűzni, hogy a két TCR Europe-versenyről a Sport 1 is élő közvetítést biztosít.

2017-2017_hungaroring_saturday---55_ferenc_ficza_8.jpg

FRISSÍTÉS: Nem három, hanem négy magyar versenyző lesz ott a TCR Európa-kupa rajtrácsán, ugyanis a Zengő Motorsport csatasorba állít egy DSG-váltós CUPRA-t is, Ficza Ferenccel a volánnál. A 22 éves szekszárdi születésű versenyző tavaly néhány futamon indult a nemzetközi bajnokságban egy, a Zele Racing által versenyeztetett SEAT Leónnal, illetve a Zengő-csapat KIA-jával; legjobb eredményét előbbivel érte el, amikor második lett a grúziai első futamon.

Fotó: TCR Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9214096307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása