TCR EU - VERNAY NYITOTT AZ ÉLEN SPÁBAN, NAGY ISMERKEDETT A PÁLYÁVAL
TCR Europe 2018: Spa - 1. szabadedzés

2018_tcr_eu_photo_news_069.jpg

A Leopard Lukoil Team Audiját terelgető francia volt a leggyorsabb az első edzésen, mialatt többen is hiányoztak a mezőnyből. Nagy Dániel pedig még csak ismerkedett a 7 kilométeres pályával, ráadásul technikai gondjai is adódtak, így csak a 15. legjobb idő fűződik a nevéhez.

A ma reggeli szabadedzésekkel megkezdődött a TCR Europe belga versenyhétvégéje Spában. Az eredetileg 25 fős mezőnyből többen is hiányoztak. Jedlóczky Márk sajtóközleményben jelezte, hogy rajtuk kívülálló okok miatt nem tudnak részt venni a hétvége küzdelmeiben, Tassi Attila gépeit folyamatosan törölték, ezért ő még úton volt az első szabadedzés alatt, és Igor Stefanovskit is hiányzóként könyvelhettük el.

A mezőnyhöz csatlakozott Thaiföldről Munkong Sathienthirakul egy Cuprával, illetve, mint arról korábban beszámoltunk, Stefano Comini is visszatért egy új Hondával.

Az edzés száraz pályán zajlott, eleinte Josh Files, Dusan Borkovic és Jean-Karl Vernay domináltak, majd Stian Paulsen három lila szektoridővel tette a Cuprát az élre. Nagy Dániel – aki végül a 15. lett – a középmezőnyhöz tartozó időket autózott, ő egyelőre a pályával ismerkedett, majd technikai problémái is akadtak.

Mindezalatt Paulsen is hosszabb időt töltött a szerelőinél, majd visszagurult a pályára, de értékelhető időt autóznia már nem sikerült. A sárga autó megállt a 15-ös kanyarban, mechanikai problémák miatt, ezért az autóval harmonizáló színű zászló lépett életbe az adott pályaszakaszon.

Végül a legjobb idő Jean-Karl Vernay-é lett, Maxim Potty, Dusan Borkovic, Stefano Comini, Paulsen és Files előtt.

A délutáni szabadedzést 16:35-től tartják, remélhetőleg már Tassi Attilával. Sajnos továbbra is csak a live timing és a pálya webkamerája érhető el.

Az első szabadedzés végeredménye ezen a linken érhető el.

Fotó: TCR Media

Írta: Magyar Szilvia – Motorzaj.hu

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9214032378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása