TCR EU - TASSI DOBOGÓT, NAGY DANI BÜNTETÉST KAPOTT

2018-2018_zandvoort_race_1---2018_tcr_europe_zandvoort_r1_9_attila_tassi_2.jpg

Magyar szempontból keserédes eredménnyel zárultak a verseny utáni vizsgálatok, ugyanis amíg Tassi Attila megörökölte a harmadik helyet Danny Kroes-tól a holland szankcionálást követően, addig Nagy Daninak is kiosztottak egy büntetést, amiért ütközött Stian Paulsennel a második futamon, amellyel viszont azt a két pontot érő kilencedik helyet is elbukta.

Mint az ismeretes, a TCR Europe második, fordított rajtrácsos versenye Zandvoortban egy kemény küzdelemmel zárult, amelyet a PCR Sport hollandja, Danny Kroes és a HELL-KCMG pilótája, Tassi Attila vívott a dobogó legalsó fokára. A magyar a Schievlak-kanyar külső íven próbálkozott előzéssel, de a CUPRA-s kőkemény kinyomta a pályáról, le a fűre, amellyel meg tudta gátolni abban, hogy elveszítse a pozíciót, legalábbis a pályán.

Ugyanis órákkal a leintés után kiderült, hogy a versenybíróság úgy döntött, hogy visszasorolja Kroes-t a negyedik pozícióba, amellyel Tassié lett a dobogós helyezés – így a magyar, aki tavaly a második helyen végzett a nemzetközi bajnokságban, két TOP-3-as eredménnyel zárta az Európa-kupa idei második hétvégéjét.

2018-2018_zandvoort_race_1---2018_tcr_europe_zandvoort_r1_999_daniel_nagy_81.jpg

Nagy Dániel pedig ma több csetepatéban is benne volt. A M1RA versenyzőjét előbb a honfitárs, Tassi előzte meg, majd további két helyezést veszített, és már éppen Stian Paulsen ment volna el mellette, azonban ők ketten összeakadtak, a norvég futama pedig a szalagkorlátban ért véget.

Nagy végül a kilencedik helyen látta meg a kockás zászlót, de miután kapott egy 10 másodperces büntetést, a 12. helyre esett vissza – ennek köszönhetően a 10. hely Maxime Potty-é lett. Ezen kívül még egy három rajthelyes büntetést is kapott a soron következő versenyre, amelyet Spa-Francorchamps-ban rendeznek meg.

Fotó: TCR Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6813991244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása