F2 - ÚJ GYŐZTESEK, RÉGI ÉLLOVAS ÉS A SZOKÁSOS BAKUI KÁOSZ
Forma-2 2018: Baku - Főfutam, Sprintfutam

_56i4814_4444648.jpg

Noha második hétvégéjén még csak dobogóra sem állt a Carlin brit újonca, Lando Norris, továbbra is vezeti az egyéni összetettet, mialatt a Forma-2 a Bakuban kialakult káosz közepette új győzteseket avatott Alexander Albon és George Russell személyében.

Főfutam: Új futamgyőztest avatott a Forma-2 Bakuban – Alboné az első verseny

Ahogyan arról az időmérő edzésről írt cikkünkben beszámoltunk, pályafutása során először tudhatta magáénak a pole pozíciót a DAMS thai pilótája, Alexander Albon. A futam rajtját megelőző pillanatok nem alakultak sallangmentesen, ugyanis a felvezető kör kezdetekor előbb az éllovas Lando Norris, majd Tadasuke Makino is a rajtrácson ragadt, így a brit és a japán versenyző csak a depóból vághatták neki a futamnak, a mezőny után eredve.

Mindenesetre a rajtnál volt bőven mozgolódás, ugyanis George Russell az ART Grand Prix gépével lerajtolta a valamivel gyengébben rajtoló Albont, miközben Jack Aitken és Roberto Merhi is állva maradt a rajtnál. Azonban a GP3 előző évi bajnoka nem tudott sokáig az élen maradni, mivel a DAMS-versenyző sikerrel járt a visszatámadáskor.

FIA Formula 2 Championship - Baku 2018 Race 1 - Ghiotto Crashes

Uploaded by Moto Fever2 on 2018-04-28.

Nem sokkal később azonban pályára kellett küldeni a biztonsági autót, ugyanis a 16-os kanyarban Luca Ghiotto lecsúszott a pályáról, majd a camposos Dallara felett az uralmát elveszítve komolyabban a falnak vágódott. Szerencsére az olasz nem sérült meg, de az autó nem úszta meg ennyivel ezt a balesetet.

A verseny az ötödik körben folytatódhatott, Albon pedig továbbra is foggal-körömmel védte a pozícióját Russell előtt, viszont az ART Grand Prix pilótáját már a hatodik kör végén kihívták a depóba, megpróbálva egy elévágási kísérletet Albonnal szemben. A terv pedig sikeresnek bizonyult, ugyanis egy körrel később, amikor a thai versenyző kijött friss gumikért, és egy lomhább kiállást követően nem csak Russell-t, hanem De Vries-t és még Roy Nissany-t (Campos Racing) is megkapta maga elé.

Miközben Russell néhány nagyon jó gyorskörrel némi előnyre tett szert, addig Albon Nissany-t elkapva felzárkózott a harmadik helyre, és üldözőbe vette az addigra már több másodpercnyire meglógó De Vries-t. A holland versenyző ezalatt próbálta faragni a lemaradását, de Russell gondoskodott arról, hogy a differencia ne tudjon igazán öt másodperc alá szorulni.

Hamarosan viszont ismételten nem Russell, hanem a biztonsági autó vezette a mezőnyt, ugyanis Nissany – az addigi tündöklésének véget vetve és a Campos Racing másik autóját lezúzva – megtalálta a falat a négyes kanyarban.

F2 2018 Round 2 Azerbaijan Race1 Insane restart

Uploaded by Adam99 on 2018-04-29.

Az újabb újraindításra a 21. körben került sor, azonban ahogyan az egykori Forma-1-es kommentátor, Palik László fogalmazna, „a káoszelmélet ismét magára talált”. Az 1-es kanyar bukóterében kötött ki ugyanis Russell és De Vries első két helyről, s miután Albon is elmérte a féktávot, Fuoco vette át a vezetést. A harmadik és a negyedik pozícióba pedig Sergio Sette Camara és Jack Aitken kettőse zárkózott fel.

_r3i9522_4444622.jpg

Markelov – aki szintén elfékezte magát a célegyenes végén – motorja aztán néhány körrel a verseny leintése előtt megadta magát, amelynek köszönhetően Albon közelebb tudott érni Fuocóhoz, akitől a 25. kör elején vissza is vette az első helyet, amelyet már meg is tudott tartani, ugyanis rögvest egy másodpercen, azaz DRS-távolságon kívülre taszította az olaszt, megszerezve pályafutása első Forma-2-es győzelmét. Az utolsó körben végül Aitken is megelőzte Fuocót, így övé lett a második hely, míg az olasz a Charouz Racing System első F2-es pontjait szerezte meg, méghozzá egy dobogós helyezéssel.

Negyedikként Sette Camara ért célba a Carlin gépével, megelőzve azt a Nicholas Latifit, aki a DAMS másik autójával a mezőny végéről egerészte fel magát valahogyan. Lando Norris, a bajnokság első helyezettje ezúttal a hatodik helyen látta meg a kockás zászlót, akit az MP Motorsport pilótái, Ralph Boschung és Merhi követtek, míg az első tíz sorrendjét Makino és Sean Gelael tették teljessé.

A főfutam végeredménye:

f2_2018_baku_r1.jpg

Sprintfutam: Futamgyőzelem a 12. helyről, egy kizárás döntött a dobogóról

Vasárnap délelőtt aztán megrendezték a sprintversenyt is, amelyet a két MP-s versenyző kezdhetett meg az élről: azonban mind Merhi, mind Boschung beragadt a piros lámpák kialvását követően, így Nicholas Latifi vette át a vezetést, Boschung pedig éppen menteni tudta a második helyet. Sette Camara viszont gyorsan levadászta a svájci versenyzőt, aki így visszaszorult a harmadik pozícióba. A brazil versenyzőnek még ennyi sem volt elég, mivel a második körben már a DAMS kanadaiját előzte az első helyért.

Boschung nemsokára szép lassan elkezdett visszacsúszni a mezőnyben, és nemsokára már Lando Norris, valamint a 12. helyről felzárkózó George Russell kereszttűzében találta magát. Norris már a negyedik körben elment az MP pilótája mellett a 3-as kanyarban, de a hármas küzdelem így is folytatódott, mivel De Vries is öles léptékkel zárkózott felfelé. Nemsokára pedig Norris és Russell kettőse már Latifit vette üldözőbe.

A kilencedik kör elején előbb Norris megelőzte Latifit, de elfékezte magát, így a kanadai mellett Russell is elé került. A következő körben Russell a DRS segítségével elcsípte Latifit is, majd üldözőbe vette Sette Camarát, aki ekkortájt négy másodperccel vezetett – azonban a verseny második felére számottevően csökkent a differencia.

_56i3079_4444320.jpg

Öt kör volt hátra, amikor úgy tűnt, hogy Russell egy sikeres támadás eredményeként már Sette Camarát is maga mögé utasítja, de a brazil carlinos a következő kanyarban visszavágott. Russell-nek azonban volt válasza, ami ellen Sette Camara részéről már nem volt ellenszer – így az ART Grand Prix versenyzője először nyert a Forma-1 előszobájában, Sette Camara szelte át másodikként a célvonalat, míg De Vries az utolsó előtti körben megelőzte Latifit a harmadik helyért.

Azonban a verseny után kiosztott büntetések megvariálták az eredményt, ugyanis Sette Camara autójából a technikai ellenőrzésen nem tudtak elegendő, 1 kilogrammnyi üzemanyagot kinyerni, hanem csak 20 dekagrammal kevesebbet – emiatt kizárták a versenyből. Ennek révén De Vries lett a második, Latifi a harmadik, a pontszerző zónát pedig Norris, Maini, Ferrucci, Merhi és Boschung tették teljessé.

Legközelebb két hét múlva, Barcelonában lesz jelenése a Forma-2 mezőnyének.

A sprintfutam végeredménye:

f2_2018_baku_r2.jpg

Az egyéni bajnokság állása (4 futam után):

f2_2018_baku_ds.jpg

A csapatbajnokság állása (4 futam után):

f2_2018_baku_ts.jpg

Fotó: FIA Formula 2 Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3613881978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása