F3 - MICK SCHUMACHER A SPIELBERGI TESZTEN IS A LEGGYORSABB VOLT

img_6677_02.JPG

A Prema 19 éves német versenyzője a Hungaroring után a Red Bull Ringen sem talált legyőzőre, ugyanakkor nagyon szorosnak ígérkezik a Forma-3-as Európa-bajnokság ez évi mezőnye.

Néhány nappal ezelőtt még a Hungaroring volt hangos a Forma-3-as Európa-bajnokság mezőnyétől, az előző két napban, hétfőn és kedden viszont már a spielbergi Red Bull Ringen tesztelték az ifjonc versenyzők, akik közül akár a jövő nagyjai is kikerülhetnek. 

img_6796_02.JPG

Az első nap folyamán nagyon közel állt ahhoz Mick Schumacher, hogy a hungaroringi első tesztnap után ismét az élen végezzen, de az utolsó percekben Daniel Ticktum, a Motopark britje átvette az első helyet egy 1:23.037-es köridővel, amely egyetlenegy ezredmásodperccel volt gyorsabb, mint a premás német versenyző. A harmadik helyen pedig a mogyoródi második tesztnapon a leggyorsabbnak bizonyuló Alex Palou zárt a Hitech Grand Prix gépével.

"Ez egy normális tesztnap volt a számomra. Számos dolgot kipróbáltunk, és úgy hiszem, hogy képesek leszünk a 1:23.0-nál is jobb időt futni. Ugyanakkor az egy kicsit meglepett, hogy én voltam a leggyorsabb" - fogalmazott Ticktum az első nap végén.

Az első három helyezett mögött zárt a Hitech Grand Prix újonca, Enaam Ahmed, aki négy premás, Guanyu Zhou, Ralf Aron, Robert Swhartzman, valamint Marcus Armstrong előtt végzett, a TOP-10 sorrendje meg Marino Satóval és Jüri Vips, a Motopark pilótáival zárult.

"Az elején jól mentek számunkra a dolgok, majd kipróbáltunk néhány dolgot, amelyek ugyan működőképesnek bizonyultak, ám valamelyest visszalépést is jelentettek. De erre vannak a tesztek. Összességében viszont inkább boldog vagyok az előszezoni gyakorlások során nyújtott teljesítményemmel eddig, de ezek után a továbbiakban is így kell mennem" - nyilatkozta Swhartzman.

A mezőny egyedüli osztrák pilótája, Ferdinand Habsburg a 17. lett, viszont a hátránya még 0.7 másodpercnél is kisebb volt.

img_6581_02.JPG

A második nap során azonban már nem talált legyőzőre a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher fia, Mick Schumacher: a 19 éves német ugyanis a kétnapos tesztsorozat leggyorsabb idejével, 1:22.828-cal egy tizedmásodpercet adott a második helyen záró Ferdinand Habsburgnak.

"Nagyszerű, hogy sok erős csapattársam van, ugyanis ennek köszönhetően meg tudjuk osztani magunk között a tesztelési munkálatokat, és mindig nagyon sok adattal fogunk rendelkezni ahhoz, hogy megtaláljuk a lehető legjobb beállítást. Ráadásul a személyzetünk is nőtt, így ha az egyik autóval probléma adódik, akkor egy másik autó szerelője bármikor képes lesz segíteni. Csak az előnyeit látom annak, hogy egy ilyen nagy csapatnál versenyezhetek" - mondta Habsburg.

"Az előző nap továbbra is gondjaink voltak az autóval, így nem tudtam a legmagasabb szintet nyújtani. Először vezettem a Red Bull Ringen, de mára már felvettem a ritmust. Így magától értetődő, hogy örülök a fejlődésnek" - idézte a hivatalos sajtóközlemény Fernandezt. - "A Forma-4-ből érkezve hozzászokni a nyilvánvalóan nagyobb kanyarsebességhez egy különleges kihívás a Forma-3-ban."

A #62-es rajtszámú Carlin-pilótát újonc csapattársa, Sacha Fenestraz követte egy 1:23.078-as körrel, a francia mögött további három újonc végzett, név szerint Sebastien Fernandez (Motopark), Enaam Ahmed (Hitech Grand Prix) és Robert Swhartzman (Prema). A TOP-10 Alex Palou-val (Hitech Grand Prix), Marcus Armstronggal (Prema), Jehan Daruvalával (Carlin) és Daniel Ticktummal (Motopark) lett teljes - utóbbinak a lemaradása 421 ezredmásodperc volt az etalonidőhöz képest.

Legközelebb Misanóban, április 10-11-én fog tesztelni az F3-as mezőny, május 12-13-án pedig Pauban kezdetét veszi a szezon, amely számára a Hungaroring a második állomás lesz, június 2-3-án.

Fotó: Schneider Erika Photography (A fényképek közlése a Closed Wheel Racing Media médiacsoporttal kötött partneri együttműködés révén valósult meg.)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9313785204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása