F1 - KICSERÉLTÉK VETTEL KASZNIJÁT A PROBLÉMÁS PÉNTEKET KÖVETŐEN

sebastian_vettel_f1_grand_prix_usa_practice_h7-chwd1ozqx.jpg

Sebastian Vettel gondjait a Ferrari egy karosszériacserével próbálja orvosolni az Amerikai Nagydíj harmadik szabadedzése előtt.

Nem kezdődött egyszerűen az austini Forma-1-es hétvége a világbajnokság második helyezettje, Sebastian Vettel számára. A német Ferrari-versenyző elsősorban a második edzésen küzdött problémákkal: mindössze 11 kört teljesíteni a délutáni tréning folyamán, ugyanis előbb kiforgott, majd az első tengelyre panaszkodott.

Ezután a Ferrari szakemberei komolyabb vizsgálat alá vetették az #5-ös rajtszámú SF70-H-t, amelyet követően úgy döntöttek, hogy jobb, ha kicserélik a komplett karosszériát. Az új monocoque-ot a szerelők még az éjszaka megépítették, de a harmadik szabadedzés kezdete előtt azt még jóvá kell hagynia a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) stewardjainak.

"Ez egy zűrös délután és egy nem könnyű edzés volt, de az autó gyors, úgyhogy nincs ok aggodalomra. Mielőtt hibáztam, túl nagy kockázatot vállaltam, és elveszítettem az autó hátulját a 19-es kanyarban. Az én hibám, s még el is buktam azt a szett gumit. A végén úgy éreztem, hogy valami nincs rendben az autóval, úgyhogy pár alkalommal bejöttem ellenőrzés céljából, utána visszamentem a pályára, majd dupla ellenőrzés." - értékelte a második szabadedzést 2010, 2011, 2012 és 2013 világbajnoka.

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3713047792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása