F1 - BÜNTETÉS VÁRHAT VERSTAPPENRE ÉS ALONSÓRA IS MONZÁBAN

max_verstappen_f1_grand_prix_belgium_qualifying_6ieqnop48vsx.jpg

A Red Bull csapatfőnöke szerint a holland versenyző hátrányból kezdheti majd meg a hétvégi Olasz Nagydíjat. Emellett brit források arról számoltak be, hogy a McLaren-pilóta Alonso is hasonló sorsa juthat.

Mint az ismeretes, újabb rémálomszerű hétvégén van túl a Red Bull Racing holland fenegyereke, Max Verstappen, ugyanis hazai közönsége előtt, a Belga Nagydíjon már 8 kör után ki kellett, hogy álljon, mivel a Red Bull RB13-asában elromlott a Renault-erőforrás. Verstappen amúgy sem kicsi frusztrációja szempontjából ez pedig csak újabb adag olaj volt a tűzre, ami persze érthető, mert ez volt az idei hatodik kiesése az eddig eltelt 12 futam során.

Könnyen lehet, hogy Verstappen a mostani hétvégét sem fogja bekereteztetni, ugyanis a motorsport.com már biztosra veszi azt, hogy rajtbüntetésekben fog részesülni Monzában motorkomponensek cseréjéért. Belső égésű motorból és MGU-H-ból már mind a négy, büntetlenül felhasználható egységét felhasználta, emellett háromszor cseréltek már az autójában turbófeltöltőt, és kétszer MGU-K-t és vezérlőelektronikát.

Természetesen ez a hullámvölgy hatással van Verstappen eredményeire: a bajnokságban a holland noha ott van a hatodik helyen 67 ponttal, de az pont 65-tel kevesebb, mint amennyit csapattársa, Daniel Ricciardo számlál a negyedik helyen. Christian Horner, az istálló vezetője megérti azt, hogy Verstappen már eléggé türelmetlen, ugyanakkor kiemelte, hogy Ricciardónak is műszaki hibája volt, de az ausztrálnál javarészt a pénteki és a szombati napokon ütött be a krach.

fernando_alonso_f1_grand_prix_belgium_qualifying_8yx75fz200ox.jpg

Mindeközben a BBC Sport megszellőztette, hogy a McLaren-Honda versenyzője, Fernando Alonso is jó eséllyel a rajtrács végéről vághat neki az Olasz Nagydíjnak, ugyanis a spanyol autójában is motort cserélhetnek, azt viszont egyelőre nem tudni, hogy a négyes specifikációjú erőforrás kerül-e már bele az MCL32-esbe, amelyet a Honda mérnökei eredetileg a spái hétvégére ígértek.

A kétszeres világbajnok sem fejezte be a Spa-Francorchamps-i versenyt, a 25. körben kiállt motorhiba vonatkozva - na, ennek a sztorinak a pikantériája az, hogy a Honda mérnökei semmilyen meghibásodást sem fedeztek fel. Emiatt a rossz nyelvek már elkezdték azt firtatni, hogy Alonsónak csak szimplán elege lett abból, hogy a japánok V6-osa olyannyira lassú, hogy senkivel sem tudja felvenni a versenyt.

Ez pedig csak alapot adhat azoknak a spekulációknak, miszerint Alonsónak elege van a Hondából, és csak abban az esetben maradna a McLarennél, ha az motorpartnert váltana. S persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy a hétvége folyamán a spanyolt a Williamsszel is összeboronálták - igaz, a grove-iak jelenlegi formáját elnézve egyáltalán nem biztos, hogy jobb döntést hozna azzal, ha átigazolna.

Fotó: Zimbio

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4512786060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása