F1 - IDÉN 7 SZABADEDZÉSEN VESZ RÉSZT MAJD GIOVINAZZI

antonio_giovinazzi_f1_grand_prix_china_previews_e0wb9kae4ghx.jpg

A Ferrari harmadik számú versenyzőjét idén hét első szabadedzésen is láthatjuk majd pályára gördülni, ám nem az olasz istálló, hanem az azzal szoros partneri kapcsolatot ápoló Haas autójával.

Mint az ismeretes, Antonio Giovinazzi az idei szezon első két versenyén, az Ausztrál és a Kínai Nagydíjon is rajthoz állhatott a Forma-1-ben, a még a téli Bajnokok Tornáján (RoC) megsérült Pascal Wehrlein-t helyettesítve a Sauber csapatánál. Egyébként a 2017-es esztendő során harmadik számú pilótai posztot tölt be a Ferrarinál.

A mai nap folyamán pedig bejelentették, hogy a GP2-es bajnokságot tavaly a második helyen záró versenyző idén nem kevesebb, mint hét első szabadedzésen is indulhat a Ferrarival úgyszintén szoros kapcsolatban lévő Haas F1 Team autójával.

Az első bevetésre a júliusi Brit Nagydíj idején kerül sor, utána pedig a Hungaroringen, Monzában, Malajziában, Mexikóban, Brazíliában és Abu Dhabiban viheti pályára az amerikai istálló VF-17-es kódjelű versenygépét a 90 perces első tréningen. Gene Haas alakulata azt is megerősítette, hogy Mexikó kivételével az összes helyszínen a dán Kevin Magnussen lesz az, akinek ezeket a 90 perceket a "kispadon" kell töltenie. Az Észak-Amerika déli részén található országban Romain Grosjeannak kell átadnia a helyét.

Giovinazzi rendkívül elégedettén és lelkesen nyilatkozott az újabb nagy lehetőségről a Haas kommünikéjében: "Egy olyan esztendőben, amely már eddig is tele volt nagyszerű lehetőségekkel, büszkeséggel tölt el az, hogy a Haas F1 Team-től is kapok egyet. Nagyszerű pozíciót jelent az számomra, hogy a Ferrari harmadik számú pilótája vagyok, a Haas-nál eltöltött első szabadedzések révén pedig formában tudom tartani magam. Alkalmazhatom majd a szimulátorban tanultakat reális versenykörülmények között. Büszke vagyok arra a bizalomra, amelyet a Ferrari és a Haas belém vetett, ahogyan arra is, hogy utóbbi autóit megoszthatom Kevinnel és Romainnal."

Günther Steiner, a Haas istálló csapatfőnöke a következő gondolatokat osztotta meg a hírrel kapcsolatosan: "Antonio hasznos Forma-1-es tapasztalatokra tett szert azon két verseny során, amelyet a Sauber színeiben töltött a szezon elején, most pedig még többet fejlődhet, hogy több szabadedzés is részt vesz majd a csapatunkkal. Ferrari nagyra tartja őt, és nagyon jól is ment tavaly a GP2-ben/F2-ben. Ez egy jó lehetőségnek, amelyet mi örömmel biztosítunk a számára. Persze, Kevinnek és Romainnak is jár az elismerés, amiért megosztják versenyautóikat Antonióval."

Fotó: Zimbio

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8312555939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása