Váratlan bejelentés látott napvilágot a keddi délelőtt folyamán: a 2012-es túraautó-világbajnok, Rob Huff a Leopard Racing Team WRT második Volkswagen Golfjával a monzai kivételével az idei összes hátralévő futamon rajthoz áll a TCR International Series-ben! Egy másik WTCC-s, Tom Coronel pedig beugró pilóta lesz a spái fordulóra.
Napról-napra egyre nagyobb népszerűségnek örvend a Marcello Lotti által létrehozott TCR International Series, és erre újabb bizonyítékokat a mai nap bejelentései szolgáltattak.
A Leopard Racing Team WRT csapata megerősítette, hogy egy második Volkswagen Golffal, a pontversenyt jelenleg vezető francia Jean-Karl Vernay csapattársaként beszáll a TCR Nemzetközi Szériába a WTCC 2012-es világbajnoka, a brit Rob Huff.
Huff számára már nem ismeretlen a TCR-es terep, ugyanis a 2015-ös makaói szezonzárón részt vett a WestCoast Racing Hondájával, amelyet az első futamon győzelemre is vitt. De a Volkswagen Golf GTi sem lesz újdonság a britnek, ugyanis a múlt hétvégén rajthoz állt a TCR Benelux spái szezonnyitóján négyszer eljutott vele a dobogóig, Vernay-al karöltve.
A brit pilóta a most hétvégén esedékes belgiumi versenyen már ott lesz, azonban a jövő heti olaszországit ki kell hagynia, miután azon a víkenden a WTCC-s kötelezettségeinek kell eleget tennie a Münnich Motorsport Citroënjével.

Viszont a mostani hétvégén nem Huff lesz az egyetlen aktív WTCC-s pilóta a TCR mezőnyében, ugyanis a két Hondát indító Boutsen Ginion Racing egyik autójával Tom Coronel fog kigördülni a Spa-Francorchamps-i aszfaltcsíkra. A csapattársa az a belga Stéphane Lemeret lesz, akivel teljes szezont megy a TCR Benelux-ban idén.
Fotó: TCR Media, Tom Coronel - Facebook
Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal