F1 - ELADÓ A MANOR FELSZERELÉSE

26cc13dfe22e56e5d9c07d95cd6133cc.jpg

A téli holtszezon folyamán csődbe ment Manor Racing eszközeit aukcióra bocsátják: a karosszériáktól kezdve a 2017-es szélcsatornás modellen át az irodafelszerelésig minden eladó.

Mint az ismeretes, a csődbiztosok néhány héttel ezelőtt jelentették, hogy nincs már jövő a tél folyamán csődöt mondó Manor Racing számára, magyarán minden túlélési lehetőség megszűnt.

Azonban a csapat hitelezőit valamilyen úton-módon ki kell fizetni, így nem maradt más opció, mint elárverezni a csapat felszerelését. Az aukciót a Gordon Brothers aukcióház fogja levezényelni.

Az árverésre bocsájtott felszerelések többek között tartalmazzák a négy Manor-karosszériát a 2015 és a 2016-os szezonból, a csapat 2017. évi szélcsatornás modelljét, a bokszfelszerelést, a korábbi csapatruházatokat, öt kormánykereket, irodai és számítástechnikai eszközöket.

A pontos részletek még nem ismertek egyelőre, az árverés részleteit pedig ezen az URL-címen találhatják meg az érdeklődők.  

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3312347667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása