F1 - A FERRARI ÚJ SZERZEMÉNYE FOGJA HELYETTESÍTENI WEHRLEINT A JÖVŐ HÉTEN

c5cvhidxeaibbx8.jpg

A Sauber csapata megerősítette, hogy a jövő hét folyamán, a barcelonai első tesztsorozaton a Ferrari újdonsült harmadik számú versenyzője, Antonio Giovinazzi fogja helyettesíteni a hinwili alakulat németjét, a sérült Pascal Wehrleint.

Mint az ismeretes, Pascal Wehrlein az idei évre a Sauber csapatához igazolt, azonban az első barcelonai teszten nem fog tudni részt venni, ugyanis a januári Bajnokok Tornáján történt balesetének következtében hátsérülést szenvedett el.

Korábban a sajtó már pedzegette azt, hogy a Sauber majd a Ferrari újonnan leigazolt teszt- és tartalékversenyzőjével, a GP2-es bajnokságot a tavalyi évben a második helyen záró Antonio Giovinazzi fogja helyettesíteni a Német Túraautó Bajnokság (DTM) 2015. évi győztesét.

16683878_1241863292515507_6487254325019368079_n.jpg

A Sauber másik versenyzője, Marcus Ericsson a héten már kipróbálhatta a csapat 2017-es autóját, a C36-ost egy filmes nap keretein belül, a barcelonai pályán.

Ez a hír pedig a mai nap folyamán megerősítést nyert a csapat részéről; a cserét a csapatfőnök, Monisha Kaltenborn jelentette be: "Azt a döntést hoztuk, hogy Pascal nem fog vezetni az első héten Barcelonában. Figyelni fogjuk az egészségügyi állapotának a javulását, majd döntünk a következő lépésekről."

Wehrlein a következőket fűzte hozzá főnöke mondandójához: "Kár, hogy az első tesztnapok során nem ülhetek autóba, de ott leszek Barcelonában, hogy megismerkedjek a csapat munkaprocedúráival, illetve azért, hogy figyelemmel kísérjem a pályán a Sauber C36-Ferrarit."

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3812290513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása