F1 - SAJTÓHÍR: WEHRLEIN KIHAGYJA AZ ELSŐ TESZTSOROZATOT

pascal_wehrlein_f1_grand_prix_belgium_qualifying_9sku3d4rcogx.jpg

A Sauber frissen igazolt németje, Pascal Wehrlein a tervezettnél később viheti majd csak pályára a csapat idei autóját, ugyanis egy korábbi sérülése miatt ki kell hagynia a barcelonai első tesztsorozatot. Az általában jól értesült motorsport.com úgy tudja, hogy a 2015-ös DTM-bajnok helyét majd a Ferrari harmadik számú pilótája, Antonio Giovinazzi veheti át.

Pascal Wehrlein közel egy hónapja, még a Bajnokok Tornáján szenvedett egy eléggé rémisztő balesetet, amelyet nem úszott meg teljesen szárazon, mint az kiderült. Ugyanis néhány hete a Sauber megerősítette, hogy azóta a hátsérülései miatt orvosi kezelés alatt áll.

Azonban úgy néz ki, hogy Wehrlein a korábbi híresztelések ellenére nem fog meggyógyulni a február 27-én kezdődő, első barcelonai tesztsorozatra, a motorsport.com szerint pedig erről napokon belül meg is érkezhet a hivatalos bejelentés a Sauber F1 Team részéről.

A svájci alakulat pedig a hírek szerint a Német Túraautó Bajnokság 2015-ös győztesét a Ferrari teszt- és tartalékpilótájával, a GP2-es bajnokságot 2016-ban a második helyen záró Antonio Giovinazzival pótolhatja.

Mielőbb jobbulást kívánunk a Sauber németjének, aki esetében még az sem biztos, hogy a második teszten ott tud lenni, sőt, bizonyos spekulációk még a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon való részvételét is megkérdőjelezték.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9512266564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása