F1 - TOVÁBBRA IS ÁLL A BÁL A FELFÜGGESZTÉSEK KÖRÜL
Óvásokkal indulhat a 2017-es Forma-1-szezon Melbourne-ben

2016_malaysia_gp_preview_14.JPG

Még most sem dőlt el, hogy szabályos-e a Mercedes és a Red Bull felfüggesztése...

A felfüggesztés-vita néhány hete robbant ki a Forma-1-ben, amikor a Ferrari a levelében burkoltan arról érdeklődött a Nemzetközi Automobil Szövetségnél (FIA), hogy szabályos-e a Mercedes és a Red Bull által már a tavalyi év folyamán is használt trükkös felfüggesztés, amely lehetővé teszi az autó hasmagasságának szabályozását, a korábbiak folyamán betiltott aktív felfüggesztés, a FRIC, meg az ezekhez hasonló eszközök használatát mellőzve.

Charlie Whiting azonban a válaszlevelében nem adott egyértelmű választ, tehát nem ismerte el, hogy szabálytalan-e a tavalyi konstruktőri világbajnokság első két helyezettje által használt megoldás. Ez pedig azt eredményezte, hogy még mindig tart a vita a csapatok között erről a témáról.

A múlt héten a csapatok technikai vezetői üléseztek is ezzel kapcsolatosan. A tanácskozásról annyi derült ki, hogy a csapatok többsége teljes mellszélességgel a Mercedes megoldása ellen van. Márpedig a Mercedes és a Red Bull egyaránt kitart a szóban forgó, kérdéses alkatrész használata mellett.

A sajtó úgy tudja, hogy az FIA arról informálta a csapatokat, hogy az első barcelonai tesztsorozat kezdetéig, azaz február 27-ig tisztázni fogja az ügyet, ám még így sem elképzelhetetlen az, hogy bő 40 nap múlva ilyenkor olyan jellegű híreket fogunk olvasni, miszerint több csapat is óvásbenyújtással tiltakozik a Mercedes és a Red Bull eredménye ellen.

Magyarán, a felfüggesztés saga korántsem mondható lefutottnak...

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3812256022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása