F1 - A MERCEDES MÁR NEM TÁRGYAL A SAUBERREL WEHRLEINRŐL

2016_abu_dhabi_gp_saturday_063.jpg

A Mercedes megerősítette, félbeszakadtak a Sauberral Pascal Wehrleinről szóló tárgyalások, de ez korántsem jelenti azt, hogy a 2015-ös DTM-bajnok jövőre az elmúlt három évben domináló alakulatnál fog kikötni.

Miután Esteban Ocon kapta meg a Force India második versenygépét, úgy tűnt, hogy Pascal Wehrlein számára már csak a Sauber maradt, mint opció a 2017-es szezont illetően - viszont a német istálló csapatfőnöke, Toto Wolff kedden a német DPA hírügynökségnek megerősítette, hogy a német gyártó és a Sauber közti konzultációk a Nico Rosberg visszavonulása által kialakult helyzet miatt jelenleg szünetelnek: "Köztünk és a Sauber közötti tárgyalások előrehaladott állapotban voltak, az elmúlt néhány hét folyamán pedig eredményes megbeszéléseket bonyolítottam le velük. Azonban az új helyzet miatt ezek a tárgyalások jelenleg szünetelnek."

Ez persze nem azt jelenti, hogy a Mercedes egészen a topcsapatig előléptetné Wehrleint - legalábbis Toto Wolff nyilatkozatából úgy tűnik, hogy még nem érzi elég tapasztaltnak a Spielbergben a Manorral a 10., pontszerző pozícióban célba érő német pilótát: "Pascal egy ambiciózus fiatalember. Nagy céljai vannak, melyekben mi is osztozunk. Ez az, amiért része a fejlesztőprogramunknak. Egy évet eltöltött a Manor csapatánál, és ha készíthetnék egy karácsonyi kívánságlistát, azt kívánnám, hogy legyen még egy vagy két éve egy középmezőnybeli csapatnál. De az idei évre nekem nem lesz karácsonyi kívánságlistám. Emiatt pedig célunk az, hogy kompromisszumra törekedjünk. Nico részéről pedig ez egy bátor döntés volt, emiatt pedig nekünk is hoznunk kell egyet."

Úgy tudni, hogy jelen állás szerint a Mercedesnél Nico Rosberg helyére Fernando Alonso az első számú kiszemelt, akit Sergio Pérez, Pascal Wehrlein és Valtteri Bottas követ a sorrendben.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4312028903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása