F1 - KITUDÓDOTT A VÉGLEGES 2017-ES VERSENYNAPTÁR!

2016_australian_gp_race_016_3.jpg

Az autosport.com nyilvánosságra hozta a 2017. évi Forma-1-es versenynaptárt, amelyet az FIA Motorsport Világtanács jóváhagyott szerdán a bécsi ülésen. Az előzetes kalendáriumhoz képest számos változás történt.

Mint ismeretes, a mai nap folyamán kerül sor az FIA Motorsport Világtanács genfi ülésére, ahonnan az Autosport nevű szaklap megtudta, hogy már jóvá is hagyták a jövő évi versenynaptárat, amely számos változást tartalmaz az előzetes verzióhoz viszonyítva.

Sokak számára örömteli módosítás az, hogy a jelek szerint 2017-ben már nem fog ütközni az Azerbajdzsáni Nagydíj a Megbízhatósági Világbajnokság Le Mans-i 24 órás versenyével, ugyanis az előbbi esemény egy héttel később, június 23-25. között fogja vendégül látni a száguldó cirkuszt.

A másik számottevő változás pedig a Német Nagydíj kiesése, úgyhogy jelen állás szerint jövőre 20 futamból állhat a bajnokság, ahogy az volt 2012-ben - igaz, ez a szám akár még lecsökkenhet 19-re is, ugyanis a Brazil Nagydíj jövője továbbra is kétséges. A hírek szerint azért kell várni a tradicionális futam sorsának tisztázódására, mert a szervezők haladékot kértek Bernie Ecclestone-tól annak céljából, hogy rendezni tudják a futam megrendezéséhez szükséges hátteret.

Emellett az is kiderült, hogy az Osztrák és a Brit Nagydíj is a tervezettnél egy héttel később kerül megrendezésre, emiatt pedig az utóbbi esemény ütközni fog a wimbledoni tenisztornával, valamint a Formula E New York-i fordulójával. A Magyar Nagydíj is július 23-a helyett július 30-án lesz esedékes azt követően, hogy kipottyant onnan a németországi Forma-1-es futam - ennek révén pedig nem lesz túlságosan hosszú a Magyar és a Belga Nagydíj közti nyári szünidő.

A változások révén pedig hét helyett csak öt "oda-vissza" versenyhétvége lesz, amikor két helyszín egymás után következik szünet nélkül - ebből kettő pedig kapásból októberre esik, amikor is a Maláj és a Japán, valamint az Amerikai és a Mexikói Nagydíjak párban lesznek. A szezon pedig március 26-án Melbourne-ben fog elrajtolni, a szezonzáróra pedig Abu Dhabiban kerül sor november 26-án.

Az Autosport pedig cikkében kihangsúlyozza, hogy az alábbi a Motorsport Világtanács által is elfogadott, végleges 2017-es versenynaptár:

  1. 03.26. - Ausztrál Nagydíj
  2. 04.09. - Kínai Nagydíj
  3. 04.16. - Bahreini Nagydíj
  4. 04.30. - Orosz Nagydíj
  5. 05.14. - Spanyol Nagydíj
  6. 05.28. - Monacói Nagydíj
  7. 06.11. - Kanadai Nagydíj
  8. 06.25. - Azerbajdzsáni Nagydíj
  9. 07.09. - Osztrák Nagydíj
  10. 07.16. - Brit Nagydíj
  11. 07.30. - Magyar Nagydíj
  12. 08.27. - Belga Nagydíj
  13. 09.03. - Olasz Nagydíj
  14. 09.17. - Szingapúri Nagydíj
  15. 10.01. - Maláj Nagydíj
  16. 10.08. - Japán Nagydíj
  17. 10.22. - Amerikai Nagydíj
  18. 10.29. - Mexikói Nagydíj
  19. 11.12. - Brazil Nagydíj*
  20. 11.26. - Abu Dhabi Nagydíj

* - megerősítésre vár

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7712011892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása