WEC - 2019 VÉGÉIG NEM FOGNAK VÁLTOZNI A SZABÁLYOK A WEC-BEN

15128824_1274833552573096_5930432609577146361_o.jpg

Az Endurance Világbajnokság vezetői a bahreini szezonzáró másnapján megerősítették, hogy a szabálykönyv 2019 végéig befagyasztásra került, így a 2018-ra tervezett, LMP1-es regulamódosításokat is elhalasztották.

A tervek szerint 2018-tól nagy kaliberű szabályváltozásokra került volna sor, amely három hibridrendszer használatát, valamint a hibrid csúcskategóriájának 10 MJ-ra való emelését tették volna lehetővé, amellett, hogy szabályozták volna az üzemanyag-átfolyás mértékét. Viszont ezek mégsem kerülnek majd bevezetésre, a a Porsche, a Toyota, az ACO és az FIA érintett vezetőinek bahreini tárgyalásán megbeszélteknek megfelelően. A WEC hivatalos közleményében az áll, hogy a javaslat két héten belül az FIA Motorsport Világtanács asztalán lesz, jóváhagyásra várva.

Ez a döntés pedig a stabilitás megőrzése és a költségek csökkentése végett került meghozásra. Utóbbi érdekében pedig szabályozni fogják a csapatok létszámát, a szezon folyamán felhasználható aerodinamikai csomagok mennyiségét, a szélcsatornában eltöltött időt, valamint a tesztnapok számát. A változások célja pedig az, hogy csatlakozzon egy újabb gyártó az LMP1-hez, ugyanis az Audi kiszállása és a Rebellion LMP2-be való átkerülése után csak a Porsche és a Toyota, valamint az egyetlenegy autóját indító ByKolles alkotja a géposztályt. 2018-ban egy orosz privát istálló fog megérkezni az LMP1-be a BR Engineering "személyében", amely a Dallarával karöltve fogja kifejleszteni az autóját.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr111978018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása