F1 - KOVALAINEN BAJNOK LETT A SUPER GT-BEN!

cxh0crkusaaujcw.jpg

Újabb Forma-1-es érdekeltségű siker Japánban!

Alig pár hete számolhattunk be a McLaren jövő évi versenyzője, Stoffel Vandoorne újabb győzelméről a Super Formulában, máris itt az újabb Forma-1-es érdekeltségű siker a Felkelő Nap országában: a Renault, a McLaren és a Lotus korábbi versenyzője, a finn Heikki Kovalainen vasárnap Motegiben, Kohei Hirate-val karöltve bajnoki címet szerzett a GT 500-as géposztályban.

De ne szaladjunk ennyire előre: a hétvégét megelőzően még a Super GT tavalyi bajnokduója vezette 10 ponttal a pontversenyt, melyet Tsugio Matsuda és Ronnie Quintarelli alkotott. Viszont Kovalainen és Hirate vasárnap megnyerték a második futamot, amely az idei szezonban az utolsó volt a Super GT bajnokságban - ezzel a finn és a japán pilóta alkotta páros pedig bajnoki címet szerzett a Lexus autójával, 13 ponttal megelőzve a Kazuya Oshima - Andrea Caldarelli kettőst, amely második lett a szezonzárón. A tavalyi bajnokok, Matsuda és Quintarelli pedig csak a 3. helyben tudtak megkapaszkodni a tabellán.

Az év folyamán egészen a szezonzáróig egy alkalommal sem tudott győzni Hirate és Kovalainen kettőse, legjobb eredményként ideáig négy második helyet tudtak felmutatni.

Ezzel Kovalainen 2004 óta először lett bajnokká avatva - akkor a World Series by Nissan szériában ért fel a csúcsra a finn. A 2008. évi Forma-1-es Magyar Nagydíj óta pedig először tudott futamot nyerni.

Hirate-nak nem kellett ennyi időt várnia: ő utoljára 2013-ban lett bajnok a Super GT szériában Yuji Tachikawa oldalán, szintén a Lexusszal.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8511962107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása