A Nemzetközi Automobil Szövetség megenyhült, Sebastian Vettel megúszta: a számtalan bocsánatkérést követően nem kap büntetőszankciót a négyszeres világbajnok!
Mint ismeretes, a Mexikói Nagydíj folyamán és azt követően a ferraris Sebastian Vettel abszolút reflektorfénybe, ugyanis az amúgy is sok, káromkodást tartalmazó rádióüzeneteinek az egyikében a Nemzetközi Automobil Szövetség versenyigazgatóját, Charlie Whitingot elküldte melegebb éghajlatra egy "b***ódjon meg" kifejezéssel.
A leintés után Vettel rögtön bocsánatot kért Whitingtól, azóta pedig további leveleket írt neki és az FIA-nak.
Kedden este az FIA pedig megerősítette, hogy nem büntetik meg 2010, 2011, 2012 és 2013 világbajnokát - a következők állnak az erről szóló hivatalos közleményben:
"Őszinte bocsánatkérése és erős elkötelezettsége fényében az FIA elnöke kivételes alapon úgy döntött, hogy nem fog fegyelmi eljárást kezdeményezni Mr. Vettel személye ellen azzal, hogy az affért az FIA Nemzetközi Bírósága elé tárja.
Az FIA mindig el fogja ítélni az offenzív nyelvhasználatot a motorsport világában - különösen akkor, ha az a tisztségviselők, valamint a versenyzőtársak ellen irányul. Továbbá elvárja bajnokságai résztvevőitől, hogy viselkedésük tiszteletteljes legyen, valamint ügyeljenek a példára, melyet a nyilvánosságnak és a fiatalabb generációknak mutatnak.
Emellett az FIA megragadja az alkalmat, hogy közölje, a jövőben minden, a mostanihoz hasonló eset fegyelmi intézkedést fog maga után vonni, az ítéletet pedig majd az FIA Nemzetközi Bírósága fogja meghozni."
Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.