F1 - HAMILTON NYERT MEXIKÓBAN, ROSBERG ÚJRA HOZTA A KÖTELEZŐT

lewis_hamilton_f1_grand_prix_mexico_qualifying_ycwj9ok7o89x.jpg

Lewis Hamilton sorozatban második győzelmét aratta, miközben Rosberg a második hellyel hozta a kötelezőt. Azonban a futam utózöngéje a harmadik helyért vívott csatától lesz hangos, melynek győztese végül Vettel lett.

Magyar idő szerint este 20 órakor került megrendezésre a Mexikói Nagydíj, a Forma-1 2016-os szezonjának a 19. versenye. Az első sorból a Mercedesek, a második sorból a Red Bull vághattak neki a futamnak, míg a harmadik sorból Hülkenberg és Räikkonen.

A piros lámpák kialvása után alapos kalamajka alakult ki: az élről mind a két Mercedes jól kapta el a startot, ám az első kanyarban Hamilton alaposan elfékezte magát, és egy az egyben átvágta a kettes kanyart, majd a vezető pozícióban folytatta a futamot. Mögötte is volt katyvasz bőven: az 1. kanyarban Verstappen és Rosberg összeértek, de végül Rosberg meg tudta őrizni a második helyet az első pár méter után. Hátrébb a 3-as kanyarban Gutiérrez pöccintett egyet Wehrleinon, aki emiatt elveszítette az uralmát az autója felett, és nekiütközött Ericsson Sauberjének. A 3-as kanyar után pedig Sainz Jr. tolta le a fűre egy picit honfitársát, Alonsót. Egyébként a későbbiekben csak Sainz Jr.-t büntették meg egy 5 másodperces büntetésre.

A káosz miatt egy pár kör erejéig szükség volt Bernd Maylander szolgálataira is, magyarán a 4. körig a biztonsági autó a pályán tartózkodott. 

A biztonsági autós fázist pedig Daniel Ricciardo használta ki, ugyanis már az első kör végén bejött a depóba közepes keverékű Pirellikért. A kiállást követően a 17. helyen tért vissza az ausztrál.

Az újraindításkor Hamilton, Rosberg, Verstappen, Hülkenberg, Räikkonen, Massa és Vettel alkotta az első hét helyezett sorrendjét.

f1_grand_prix_of_mexico_w_kk8x-tm9ox.jpg

Ezután a következő körökben Lewis Hamilton kényelmes előnyt épített ki magának az élen Rosberggel szemben, aki Verstappent próbálta leszakítani. Mindeközben Daniel Ricciardo zárkózott fel: a 10. körben már a 11. helyen haladt az ausztrál.

Max Verstappen kezdte meg az élmezőnyben a kerékcserék sorozatát a 13. körben, aki a szuperlágy gumik helyébe közepes keverékű abroncsokat kapott. Hülkenberg pedig a depózás után a Red Bullok mögé tért vissza.

Nemsokára pedig Felipe Massa és Sebastian Vettel küzdelmére szegeződtek a tekintetek. A Ferrari németje több ízben is megpróbálta megelőzni a brazilt, ám Massa kemény védte a pozícióját. Emiatt Vettel tulajdonképpen a rádióban le is hülyézte a Williams pilótáját, mondván ezzel a vitézkedéssel magát is lassítja. Végül Vettel akkor tudta a saját tempóját autózni, amikor Massa a 15. körben kijött kerékcserére.

Lewis Hamilton a 17. körben jött ki gumifrissítésre, így egy kis időre Rosberg, valamint a két ferraris alkotta az első hármat. Hamilton pedig a negyedik helyen tért vissza a pályára.

Bottas és Pérez pedig az ötödik helyért csatáztak. A párbaj végül úgy ért véget, hogy Bottas a 20. körben kijött a depóba. Ez pedig Ricciardo felzárkózási folyamatát segítette. Az ausztrál nemsokára elkezdte támadni Pérezt, aki ezután bejött a depóba.

Rosberg a 21. körben ejtette meg az első bokszkiállását, aki végül vissza tudott jönni a két Red Bull elé, noha ez korábban még nem tűnt olyan biztosnak. Egy körrel később pedig helyet cseréltek az energiaitalos istálló pilótái: Ricciardo elengedte a frissebb gumikon autózó csapattársát, Verstappent.

A 23. körben pedig Bottas megelőzte Massát a nyolcadik helyért. Ezután a brazilt Sergio Pérez helyezte állandóan nyomás alá.

Sebastian Vettel a Ferrarival egy pár kör erejéig vezette a futamot, ugyanis az ő autóján bírták a legtovább a lágy gumik. A négyszeres világbajnok végül a 32. körben jött ki cserére. A depózás után pedig a tapadásra panaszkodó Räikkonen mögé és Nico Hülkenberg elé tért vissza.

Ezután unalmasabb körök következtek egészen a 50. körig. Ekkor ugyanis Rosberget feltartott Sainz Jr., így Verstappen a 4-es kanyarban meg tudta támadni a németet. Ám, a holland alatt keresztbe állt a Red Bull, és így Rosberg vissza tudta szerezni a pozíciót.

2007 világbajnoka, Kimi Räikkonen ezt megelőzően, a 46. körben kijött utolsó bokszkiállására, amely után visszaesett Vettel és Hülkenberg mögé. Ricciardo pedig az 51. körben jött ki lágy Pirellikért, aki ezt követően a Vettel - Hülkenberg kettős mögött tért vissza a pályára.

Ricciardo nemsokára, az 52. körben levadászta Hülkenberg az 1-es kanyarban. Ezután az ausztrál folytatta a felzárkózást.

Verstappen pedig eközben tempót és időt veszített Rosberggel szemben, olyannyira, hogy az utolsó körökben Vettel és Ricciardo is utolérte a hollandot. Amikor már csak 4 kör volt hátra, és Vettel már ott volt Verstappen nyomában, a Red Bull-pilóta egy óriásit fékezett a célegyenes végén, majd pályaátvágással jogosulatlan előnyt szerzett, ezáltal megtartva a 3. pozíciót. Egy körrel később pedig Ricciardo támadta Vettelt, aki ekkor a "Verstappen-megmozdulással" tudta maga mögött tartani az ausztrált, akivel a kanyarban többször is összeért. A pályán Verstappen lett a 3., de a leintést követően a pályalevágás miatt kapott egy 5 másodperces büntetést, és visszaesett Vettel és Ricciardo mögé.

Azonban az utolsó körökben nem csak ezen hármas csatája, hanem a Räikkonen - Hülkenberg harc is színesítette a futamkrónikát. A 67. körben a 4-es kanyarban Räikkonen megelőzte Hülkenberget, aki ezután megforgott a Force Indiával, de folytatni tudta a versenyt.

Viszont mindebből semmit sem érzékelt a futamot szinte végig vezető Lewis Hamilton, aki a Mercedesszel idei 8. győzelmét szerezte meg, és pályafutása során az 51.-et, amellyel az örökranglistán utolérte a négyszeres világbajnok Alain Prostot. Ezzel a brit 7 pontot újra faragott a hátrányából, ugyanis Nico Rosberg a kötelezőt hozva a második helyen ért célba. Jelen állás szerint Vettel a harmadik a Ferrarival, de még vizsgálják a féktávon bemozdulásos manőverért.

f1_grand_prix_of_mexico_eiy3j5rady_x.jpg

A Red Bull pilótái, Ricciardo és Verstappen a 4-5. helyen zártak, megelőzve a ferraris Kimi Räikkonent, valamint a force indiás Nico Hülkenberget. A TOP 10 a két Williamsszel, valamint a hazai pályán versenyző Sergio Pérezzel lett teljes.

A sauberes Marcus Ericsson a 11. helyen meglátva a kockás zászlót éppen csak lecsúszott a pontszerzésről. A svéd mögött a két McLaren-Honda zárt. Jolyon Palmer a 14. lett a Renault-val, a sauberes Nasr és a toro rossós Sainz előtt. A másik Renault-pilóta, Kevin Magnussen a 17. pozícióban fejezte be a versenyt, megelőzve Kvyatot, a két Haas-Ferrarit, valamint a manoros Ocont. A futamon csak Wehrlein esett ki.

Folytatás két hét múlva Brazíliában.

A Mexikói Nagydíj végeredménye:

cwc0hcxwgaev8s3.jpg

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6911916535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása