F1 - ROSBERG NYITOTT AZ ÉLEN SUZUKÁBAN

nico_rosberg_f1_grand_prix_japan_practice_zgbczt9ogsxx.jpg

Brutális dominanciával indította a Japán Nagydíj hétvégéjét a harmadik világbajnoki címe felé közelítő Mercedes.

A pontverseny éllovasa, a mercedeses Nico Rosberg remekül kezdett a Felkelő Nap országában, Japánban. A német pilóta 1:32.431-es idővel bizonyult az első szabadedzés legjobbjának. Bő két tizedet vert ezzel csapattársára, a brit Lewis Hamiltonra.

Hozzá kell tenni, hogy a csillagmárkás konstruktőr rendkívül domináns volt a 90 perces tréning folyamán, ugyanis a harmadik helyen záró ferraris Sebastian Vettel hátránya már majdnem 1.1 másodpercre rúgott. A négyszeres világbajnok német versenyző mögött csapattársa, a finn Kimi Raikkonen, valamint a Red Bull Racing versenyzői zártak.

cuimrxdw8aar6ai.jpg

Ricciardót és Verstappent a Force India Hülkenberg - Pérez duója követte a 7-8. pozícióban, megelőzve azt a Fernando Alonsót, aki a McLarennel annak ellenére a 9. helyen tudott zárni, hogy az edzés elején a Spoon kanyarban némileg megbontotta azt. A legjobb tíz sorrendjét a williamses Valtteri Bottas zárta, míg a grove-iak másik autójával Massa csak a 16. lett.

cuivek-xyaalbz0.jpg

A mezőny második felében zártak többek között a Toro Rossók és a Haasok is, de minden bizonnyal az amerikaiak feje ezekben a percekben nem az elért pozíciók miatt fáj elsősorban. Ugyanis Romain Grosjean autóján megint tropára ment a fék, melynek köszönhetően a francia versenyző körülszimatolhatott a Degner 2 bukóterében lefektetett sóderágyban, minimálisan nekikoccanva a gumifalnak. A Haas-pilóta szerencséjére vissza tudott kecmeregni a depóba, egy csálé első szárnnyal.

Hozzátartozik még a tréning krónikájához az is, hogy a Force India mexikóija, Sergio Pérez vitte ezúttal pályára a glóriát.

cuiosjwwiaassd.jpg

A mai nap programja a második szabadedzéssel fog folytatódni, amely magyar idő szerint 7 órakor fog elkezdődni. Az eseményt élőben figyelemmel tudjátok kísérni az M4 Sporton.

További részletek hamarosan!

Az első szabadedzés végeredménye:

cuib9-fwcaavqog.jpg

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5811777079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása