WTCC - 2016 VÉGÉN VISSZAVONUL YVAN MULLER!

13007188_591381814369026_5768661976274936822_n.jpg

Az idei szezon végeztével szögre akasztja a bukósisakját a Túraautó Világbajnokság valaha volt legsikeresebb versenyzője, Yvan Muller.

A francia Yvan Muller a 2006 óta tartó WTCC-pályafutása során eddig 244 rajtot abszolvált, 4 világbajnoki címet és 48 futamot nyert meg, 29 alkalommal indulhatott a pole-ból, 125 futamon dobogóra állhatott, emellett 38-szor futotta meg a verseny leggyorsabb körét. Ezen szempontokat illetően egyben a széria rekorderének is számít.

Azonban a mai bejelentéséből kiderült, hogy az idei az utolsó szezonja a Túraautó Világbajnokságban, ugyanis 2016 után visszavonul, 47 évesen.

Jelenleg a francia a bajnoki tabella második helyéért harcol, többek között a hondás Tiago Monteiróval, amikor már csak egy kínai és egy katari hétvége van hátra. 

Egy biztos, a WTCC jövő évi rajtrácsa ezzel egy legendás, tehetséges karakterrel lesz szegényebb. Úgyhogy nekünk hiányozni fog, még úgy is, hogy a pályafutása során elkövetett egy-két megkérdőjelezhető manővert. Ráadásul arról sem szabad megfeledkezni, hogy jövőre már Lopez sem lesz ott a mezőnyben. Szóval, viszlát Yvan és "Pechito"!

Fotó: Landek Norbert

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr511736083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása