A Force India helyettes csapatfőnöke, Bob Fernley állítja, hogy a csapat két versenyzője rövidesen feljebb léphet.
A Force India már 2014 óta a Hülkenberg - Perez felállással van ott a rajtrácson. Úgy néz ki, hogy a német jövőre is marad a silverstone-i székelésű alakulatnál, ám csapattársának kiléte még erősen kérdéses.
Velük kapcsolatban az alakulat helyettes főnöke, Bob Fernley elárulta, hogy igencsak kapóssá válhatnak, és még az sem kizárt, hogy a jövőben mindketten egy élcsapatnál kötnek ki.
"Amikor Checo számára megadatik a lehetőség, hogy dobogóra állhasson, él vele. Az elmúlt három évben, amit velünk töltött nagy fejlődésen ment keresztül, és vérbeli versenyzővé vált. Nico mindig szilárd teljesítményt nyújt, de idén nehéz válaszolni arra, hogy hová távozott el a szerencséje."
Fernley azt is megerősítette, hogy Hülkenberget és Perezt egyértelműen támogatná a csapat abban, hogy egy világbajnok esélyes csapathoz igazoljanak, de azt nem néznék jó szemmel, ha egy rivális középcsapathoz igazolnának át.
Egy másik nyilatkozatban Fernley pedig a Force Indiáról beszélt. A szakember úgy véli, hogy akkor tudna a csapat igazán versenyképes lenni, ha évi 200 millió fontból gazdálkodhatnának.
Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.