MOTOGP - BAUTISTA JÖVŐRE AZ ASPARNÁL FOG VERSENYEZNI

alvaro_bautista_motogp_germany_qualifying_rqq0fw9-d04x.jpg

Eggyel fogyatkozott az üres helyek száma a 2017-es rajtrácson, de Alvaro Bautista megnyugodhat a jövője kapcsán.

Noha a 31 éves spanyol versenyzőnek ez már a második szezonja az Aprilia színeiben, a noalei márka jövőre már nem tart igényt a szolgálataira. Az olaszok már le is igazolták 2017-re az elmúlt két szezonban a Suzukinál versenyző Aleix Espargarót, valamint a Moto2-es futamgyőztes Sam Lowes-t.

Azonban most már Bautista is fellélegezhet, ugyanis az Aspar csapathoz való igazolása révén megmentette MotoGP-pályafutását a kisiklástól. Ez az, ami jelenlegi csapattársának, Stefan Bradl-nek nem sikerült - a német már el is kötelezte magát a Superbike Világbajnokságban a Hondának, a 2006-os MotoGP-világbajnok Nicky Hayden csapattársaként.

Egyébként Bautista számára nem ismeretlen az Aspar Racing közege, ugyanis 2006-ban ezen csapat színeiben nyerte meg a 125 köbcentis bajnokságot. Ezután pedig a komplett Moto2-es pályafutását is a Jorge Martinez irányította alakulatnál húzta le - a 2007-től 2009-ig tartó hároméves időszakban egy bajnoki 2. hely volt a legnagyobb eredmény.

A csapat közleményéből az is kiderült, hogy Bautista és a még be nem jelentett csapattársa jövőre az idei Ducati-motort fogják használni, tehát a Ducati Desmosedici GP16-ot.

Ami pedig Bautista csapattársát illeti, a bejelentés rövidesen meg fog történni. A második Aspar-ülésre pedig a nyilvánvaló esélyesek a csapat idei versenyzői, Eugene Laverty és Yonny Hernandez. Kettejük közül pedig az ír nyújtotta a jobb teljesítményt a 2016-os eddigi 10 futamán 9 pontszerzéssel, amelyből 3 TOP 10-es eredmény. Eközben a kolumbiai Hernandez csak egy 14. és egy 15. helyet tud felmutatni az idei évből.

A szerdai bejelentés után pedig már csak két üres hely maradt a MotoGP-ben: egy az Asparnál, egy pedig a Marc VDS Hondánál.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4310423774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása