F1 - FERRARI: BARCELONA ÓTA EGY HELYBEN TOPORGUNK

A Ferrari csapata megerősítette, hogy az idei, SF16-H kódjelű autó a Spanyol Nagydíj óta ugyan azon a szinten van, ez tette lehetővé a Red Bull számára, hogy gyakorlatilag átugorják őket.

A Ferrari a tavalyi évre rengeteget fejlődött, és a Mercedes legnagyobb kihívója lett Sebastian Vettel révén. Az idei szezon elején pedig már azt várták a csapattól, hogy a bajnoki címért fognak harcolni.

Ehhez képest az első futamokon még valóban második erő voltak, azonban szépen-lassan elkezdtek gyengülni, aminek következtében már a Red Bull is lehagyta őket.

A csapat most megerősítette, hogy Barcelona óta gyakorlatilag nem is léptek előre az autóval. Ez nagyban köszönhető James Allison távozásának is.

Kanadában egész jól reagáltunk a motorfejlesztéssel. De ha megnézzük a mostani és az akkori szituációt, akkor azt kell, hogy mondjam, nem értünk el fejlődést a leszorító erő terén Barcelona óta - mondta Maurizo Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke. 

A legnagyobb problémát a leszorító erő jelenti a Ferrari idei konstrukcióját illetően. A motorral nincs nagy gond, hiszen majdnem egy szinten van a Mercedes erőforrásával.

Arrivabene azonban megerősítette, hogy a Red Bull sikerei ellenére nem fogják magukat hagyni és pánik nélkül kell átgondolni a helyzetet, hiszen tudják, hogy hol kell fejleszteniük. Ezen kell dolgozni és fejlődni.

Kérdés, hogy a Belga Nagydíj előtt ebből mi jön össze, hiszen két hétre minden csapatnak be kell zárni a kapukat.   

Lombárszki Csaba

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr548928254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása