
Olasz források szerint Monza 2020-ig megmenekült.
Az elmúlt két évben rendre az is foglalkoztatta a nemzetközi sajtót, hogy mi lesz a monzai versennyel 2016 után. Először a teljes Olasz Nagydíj sorsa veszélybe került, majd felmerült opcióként, hogy Imola léphetne elő a nagydíj rendezőjévé - Ecclestone preferálta volna az ötletet, nem is kicsit, de az Olasz Automobil Klub foggal-körömmel ragaszkodott a tradicionális Monzához.
A La Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy Monza megegyezett a Forma-1-el a 2017-2020 közötti időszakra is. A híresztelések szerint a kontraktus 88 millió euróról szól, tehát az olaszországi pályának évi 22 millió eurós jogdíjat kell fizetnie azért, hogy fogadhassa a száguldó cirkusz mezőnyt. Azonban hivatalos bejelentésről még szó sincs.
Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal