F1 - MEGBESZÉLÉSEK VÁRHATÓAK A SZABÁLYZAT EGYSZERŰSÍTÉSÉVEL KAPCSOLATBAN

A Forma-1-es csapatok most összeülnek és megvitatják, hogy hogyan is lehetne egyszerűbbé, ezáltal könnyebben érthetővé tenni a szabálykönyvet.

A kérdés már napirendre került a csütörtöki F1 Stratégiai Csoport találkozóján, amelyet Genfben tartanak meg, miután túl vagyunk néhány ellentmondásos versenyen.

Az egyik példa az Angol Nagydíj, ahol a szurkolóknak több órát kellett várniuk a végeredményre, ugyanis órákon keresztül elemezték, hogy a Mercedes szabályt szegett-e azzal a bizonyos rádióüzenettel, avagy sem.

A Hungaroringen az időmérő edzésen is elég összetett volt a versenybírák dolga, hiszen ki kellett vizsgálni Nico Rosberg utolsó körét, mondván, hogy nem vette el kellő mértékben a gázt a dupla sárga zászló alatt, vagy, hogy a Q1-ben sok versenyző nem érte el a 107%-ot a leggyorsabb időhöz képest.

A Mercedes már az Angol Nagydíj után javasolta, hogy át kéne újra beszélni ezt a szabályt. Ezzel a többi csapat is egyetértett.

"Szerintem egy közös, normális szabály kéne, de talán az F1-ben ilyen nem létezik – mondta Christian Horner.

"Nézzük meg a rádiós dolgot Button esetében. Nem tudom mit mondtak, vagy jelentettek neki, de minden túlszabályozott és túl komplikált a rajongók számára.

Kéne egy szimpla, egyszerű szabály, amit még az alkalmi néző is megért, és rögtön tudja, mi történik, anélkül, hogy túl lenne szabályozva minden."

A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene is egyetértett Christian Hornerrel:

"Igen, szerintem is tisztáznunk kell, hogy mit szabad és mit nem. Meg kell nézni a szürke területeit ennek a szabálynak."

Kíváncsian várjuk tehát, hogy mi lesz ennek az ügynek a folytatása.

Lombárszki Csaba

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr328914010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása