F1 - A FERRARI VIHETI PÁLYÁRA ELSŐKÉNT A PIRELLI 2017-ES GUMIJAIT

150024_ita.jpg

motorsport.com megtudta, hogy a Pirelli 2017-es gumijait először majd a Ferrari viheti pályára a jövő évi szabályoknak megfelelően átalakított, 2015-ös évjáratú autóval.

f0e49bbd39c2d4990ad5407368aaf025.jpgA világhírű hírportál arról a hírről számolt be, miszerint elsőként a Ferrari viheti pályára a 2017-es, szélesebb gumiabroncsokat. Úgy tudni, erre augusztus 2-án Fioranóban kerül sor - ekkor az olasz istálló már azzal a 2015-ös autóval fog pályára gördülni, amely át van transzformálva a 2017-es szabályokra, tehát aerodinamikájukban sokkal fejlettebb, összességében pedig sokkal, bizonyos pályákon akár 5 másodperccel gyorsabb gépről van szó.

Azt még nem tudni, hogy ki lesz a volánnál, de valószínűleg nem az olaszok valamelyik főállású pilótája, ugyanis ekkor Sebastian Vettel és Kimi Raikkonen jól megérdemelt szabadságát fogja tölteni.

Pár nappal a Ferrari tesztje után, a Red Bull is pályára viszi az új gumikat, ugyanott, Fioranóban. A Mercedes is sort kerít majd a tesztre, de még egyelőre kérdéses, hogy hol és mikor.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr728869468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása