WTCC - VISSZATÉR DAHLGREN

jk160501_3001-750x422.jpg

Robert Dahlgren honfitársát, Fredrik Ekblomot váltja a Volvo egyik túraautó-világbajnoki autójában a hétvégi portugáli fordulótól. A svéd a szezon végéig megkapta az ülést.

Dahlgren nem ismeretlen arc a WTCC mezőnyének, hisz a Svéd Túraautó Bajnokság jelenlegi éllovasa korábban már versenyzett a világbajnokságon - utoljára 2011-ben, szintén a Volvóval. A 36 éves pilóta a tavalyi évet kihagyta, legalábbis ami az éles versenyzést illeti, ugyanis a Volvo új TC1-es modelljét tesztelte különböző helyszíneken (a Volvo idén tért vissza a WTCC-be). 

Dahlgren emellett továbbra is részt vesz majd az STCC szériában, de annak ellenére, hogy vezeti a svéd kiírást, a WTCC-vel való legközelebbi ütközésnél (a vb japán hétvégéjekor) mégis a világbajnokságon versenyez majd, így az STCC csapata egy "helyettest" kell majd keressen az akkori futamra. Dahlgren természetesen nagyon örül a lehetőségnek, főleg azért, mert már a kezdetektől részese volt a Volvo WTCC-s programjának - egyik interjújában így nyilatkozott. 

Ekblom a szezont innentől kezdve teszteléssel folytatja. A Volvo azt mondja, azért cserélnek pilótákat, hogy ezzel is több adatot kapjanak új kocsijukról, aminek segítségével előkészíthetik a 2017-es szezonjukat. Annak fényében minden esetre érdekes a váltás, hogy Ekblom eddig 12 ponttal többet gyűjtött a másik Volvósnál, Thed Björk-nél az egyéni bajnokságban. 

Fábián Patrik

 

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr958833530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása