F1 - NICO ROSBERG KÍNÁBAN SEM TALÁLT ELLENFÉLRE!

nico_rosberg_f1_grand_prix_china_practice_qhub4f2ngznl.jpg

Nico Rosberg pályafutása 17. győzelmét szerezte meg a kaotikus Kínai Nagydíjon. A német pilóta mellett pedig még a ferraris Sebastian Vettel, valamint pályafutása második dobogós helyezését begyűjtő Daniil Kvyat állhattak fel a pódiumra!

Magyar idő szerint ma reggel 8-kor vette kezdetét az 56 körös Kínai Nagydíj a Shanghai International Circuit-en. Az első sorból Rosberg és Ricciardo, a másodikból Raikkonen és Vettel, míg a harmadikból Bottas és Kvyat várhatta a piros lámpák kialvását.

rajt.jpg

Azonban már a rajtnál minden a feje tetejére állt. Daniel Ricciardo lerajtolta a gyorsabb szuperlágy gumikon az alternatív stratégiát választó Nico Rosberget, azonban az igazi kavalkád mögöttük alakult ki. Daniil Kvyat az 1-es kanyarban a belső íven szúrt be Sebastian Vettelnek, ezzel kissé kutyaszorítóba kényszerítve a négyszeres világbajnok, hiszen a bal oldalán csapattársa, Kimi Raikkonen helyezkedett. Ennek az lett a vége, hogy Vettel összeért Raikkonennel, mindkét Ferrari megsérült, Raikkonennek a komplett első szárnya elszállt. A háttérben is voltak tülekedések, melynek következtében megsérült a születésnapos Romain Grosjean, valamint Lewis Hamilton autója, kettejüknek is ki kellett jönniük a kör végén a depóba, Raikkonennel egyetemben.

A következő drámai fordulatra is csak a 3. körig kellett várni. A hosszú hátsó egyenesben Nico Rosberg megelőzte Daniel Ricciardót, ezzel átvéve az első helyet, ám alig pár tizedmásodperccel később Ricciardo bal hátsó defektet kapott, így az ausztrál is egy korai depólátogatásra kényszerült.

Egy körrel később pedig behívták a pályára a biztonsági autót, ugyanis a rajt utáni csiki-csuki miatt egy csomó törmelék volt a pályán. Ekkor többen kijöttek kerékcserére, sőt, Vettel is a szárnycsere mellett döntött végül. A kavarodások révén egy kissé rendhagyó sorrend alakult ki az első tízben: Rosberg, Massa, Alonso, Wehrlein, Gutiérrez, Kvyat, Palmer, Haryanto, Perez és Bottas. Ekkor Vettel a 15., Raikkonen a 19., míg Hamilton a 20. helyen állt. Bernd Mayländer csak a 9. körben gördült ki a mezőny elől a Mercedes AMG GT S-sel.

A Safety Car-fázis utáni etapokat a hátulról felkapaszkodó élautók előzgetései, taktikázásai tették izgalmassá. Eközben pedig Nico Rosberg meglógott az élbolytól, és tetemes, szinte behozhatatlan előnyre tett szert. A második pozícióban Rosberg mögött sokáig Daniil Kvyat autózott, azonban az verseny második harmadának a vége felé Vettel levadászta az orosz pilótát.

A hátulról előretörni próbáló Lewis Hamilton eredeti taktikáján menet közben módosított a Mercedes. A korai SC-nek köszönhetően jó helyzetbe kerülő brit azonban így is csak a 7. lett, mivel a véghajrában túl sokáig cicózott Felipe Massával, végül nemhogy a brazil előtte maradt, de még Ricciardo és Raikkonen is megelőzte mindkettőjüket.

cgoufiwweaa16uy.jpg

A Kínai Nagydíjat végül Nico Rosberg nyerte meg, közel 40 másodperces előnnyel, ezzel a Mercedes németje pályafutása 17., sorozatban a 6. és idei 3. győzelmét szerezte. A második helyen Sebastian Vettel ért célba a hátsó traktusból felzárkózva, míg a Red Bull-pilóta Daniil Kvyat magabiztos versenyzéssel szerezte meg második pódiumos helyezését a Forma-1-ben.

A Red Bull örömét a szintén szépen felkapaszkodó Daniel Ricciardo 4. helye tette teljessé. A pontszerző zónát Raikkonen, Massa, Hamilton, Verstappen, Sainz és Bottas tették teljessé. A McLaren-Hondák viszonylag nyugodt versenyt futottak, műszaki hiba és egyéb viszontagság nélkül - az Alonso - Button páros a 12-13. pozícióban zárt, akárcsak az időmérőn. Érdekesség, hogy mindenki célba ért a Kínai Nagydíjon! A 22 pilóta pedig 66 alkalommal látogatott ki a bokszba a verseny folyamán.

Folytatás két hét múlva Oroszországban!

A Kínai Nagydíj végeredménye:

cgopq7sukaabyfk.jpg

A leggyorsabb körök:

leggyorsabb_korok.jpg

Az egyéni pontverseny állása (TOP 10):

cgoyeipwsaamffm.png

A "Lap Chart":

cgo2oonuuaejcz8.jpg

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr158633618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása