F1 - A FERRARI VISSZAHOZNÁ AZ ALFA ROMEÓT

150012_new-660x330.jpg

A Ferrari alakulata nagyon örülne neki, ha a legendás olasz márka visszatérne a királykategória porondjára, legutóbb pedig azt is elárulták, az Alfa akár saját csapattal is visszatérhet.

Sergio Marchionne Ferrari elnöknek feltett szándéka, hogy feltámassza a Ferrari cégcsoport egyik legismertebb márkáját, az Alfa Romeót. Ezt már több alkalommal is kijelentette, ráadásul tavaly például a Red Bull-ra is megpróbálta rábeszélni az Alfa-motorokat. Marchionne legutóbbi nyilatkozatában azt mondta, ha vissza akarja állítani a márka korábbi hírnevét, mindenképp szükséges a Forma-1-es részvétel, amelyet jelenleg a Ferrarival való partnerséggel tudna elképzelni. 

Az olasz üzletember szerint az Alfa Romeo tudna gyártani saját erőforrást, sőt, saját karosszériát is, de ha bekövetkezne a visszatérésük, akkor az először mindenképpen csak a Ferrari segítségével történne, legfőképp a magas költségek miatt. Marchionne elmondta, azért is szeretné visszacsábítani az Alfát a Forma-1-be, mert véleménye szerint nagyon fontos, hogy minél több autógyártó vegyen részt a száguldó cirkuszban. 

Az Alfa Romeo egyébként a múltban háromszor is próbálkozott a Forma-1-ben. Először az 1950-es években, amikor Giuseppe Farina és Juan Manuel Fangio közreműködésével VB címet is szerzett az istálló, utána azonban a '60-as, '70-es években csak motorszállítóként vettek részt, majd újra gyári csapattal próbálkoztak, de egy sikertelen időszakot zártak.

Fábián Patrik

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr28388218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása