F1 - A MCLARENNÉL A KARÁCSONYI SZÜNETBEN SEM VOLT MEGÁLLÁS

image2_img_640_medium.jpg

A McLaren-Honda alkalmazottjai még a karácsonyi szünet alatt is dolgozni kényszerültek annak érdekében, hogy az MP4-31-es időben elkészüljön.

Azt már tudjuk, hogy a Sauber biztosan nem fog elkészülni 2016-os versenyautójával a február 22-én esedékes barcelonai első tesztnapra, köszönhetően a naptárbéli módosításoknak. Most pedig a McLaren részéről szólalt fel a műveleti mérnök, Simon Roberts, hogy a csapatnak a karácsonyi időszakban is dolgoznia kellett, mivel ellenkező esetben nem végeznének időben a 2016-os géppel.

A szakember elárulta, hogy nem volt egyszerű dolguk az autóval, mivel a gyenge 2015-ös szezon értelmében számos területen át kellett tervezniük a programot. Hozzátette, hogy a legkritikusabb időszak az az, amikor megépítik a versenygépet, mivel abszolválni kell vele az FIA-teszteket, ráadásul kissé keresztbe tett a csapatnak az, hogy az első tesztsorozat időpontját előrébb hozták.

Majd Roberts hozzáfűzte, hogy a határidőig való elkészüléshez elengedhetetlen volt az, hogy a karácsonyi szünetben is dolgozzanak a McLarennél. Összesen 110 személy áldozta be karácsonyi szünetét, és abszolvált egy nyolcnapos programot, mindössze öt nap leforgása alatt!

Fotó: formula1.com

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr828286600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása