F1 - A FERRARI AJÁNLOTTA, A HAAS LEIGAZOLTA

12294799_561607830669149_3471222002012504404_n.jpg

Ruth Buscombe elhagyja a vörösöket, hogy közeli partnereiknek, a Haas F1 Team-nek dolgozzon.

A Haas csapat idén debütál a Forma-1-ben, ám Geen Haas alakulata nem akart olyan mélyről indítani, mint a legutóbbi újonc istállók (Manor /akkor még Virgin/, Caterham, HRT), ezért szoros kapcsolatot kötöttek a Ferrarival, a vörösök pedig ennek értelmében nem csak motort és váltót szolgáltat partnerének, hanem különböző aerodinamikai elemeket is tőlük kap majd az amerikai egyesület. A Haas bejelentette, ma újabb szakembert igazoltak, méghozzá a Ferrari ajánlásával. 

Ruth Buscombe ezidáig a Ferrari stratégia részlegén tevékenykedett, ám a 2016-os szezont már új munkahelyén, a Günther Steiner vezette Haas F1-nél kezdi meg. A német csapatvezető elárulta, a Ferrari ajánlotta figyelmükbe a szakembert, azon belül is a technikai igazgató, James Allison. Az olaszok kommünikéjükben elmondták, sajnálják, hogy a Buscombe-bal való együttműködésük véget ért, de másrészt örülnek is, hiszen így komolyabb pozícióban (főstratéga) foglalatoskodhat. 

A Haas egyébként egyértelmű célt tűzött ki a szezonnyitó Ausztrál nagydíjra. A márciusban rendezendő időmérő edzésen már a Q2-ben lennének, vasárnap pedig a pontszerző helyükre fáj a foguk! 

Fotó: Haas F1 Team / Facebook

Fábián Patrik

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr318276298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása